Tudományszervezési Tájékoztató, 1971

1. szám - Szemle

A TUDOMÁNYOS KUTATÁSSZERVEZÉS HATÉKONYSÁGA VIZSGÁLATÁNAK ÁLTALÁNOS RENDSZERÉRŐL Tudománytan és rendszertani szemlélet — A kutatásszervezés hatékonyságának rendszere Napjainkban, a tudományos-technikai forradalom korában, már igen kevés magános kutató dolgozik tudományos feladatok megoldásán akként, hogy ezt a munkáját —mint régen— egyedül végzi. A kutatómunka egyre "gyárszerübbé" válása, a kiváló kutatókon kivül tudomá nyos együttesek, kollektívák, úgynevezett 'Чеат"-ек együttműködését is igényli. Ez az úgynevezett kollektiv kutatás, nagy követelményeket támaszt az egyes kutatók intuitiv képességével szemben, de ugyanakkor uj elemkén megköveteli a jó szervezést is. A rátermettség és intuició a kutatóknál azonban előzetesen nem dönthető el /legfeljebb csak eddig elért eredményeikből lehetséges következtetések levonása/, jó szervezés hiján azonban a legjobb kutatói intuició, például az erőforrások nem megfelelő allokálása, müszerhiány, idő-ökonómiai zavarok, vagy egyéb tények miatt, cél ját tévesztheti. A tudományos-technikai forradalom kibontakozásával számos régi fogalom elavult, mások uj értelmet kaptak, Uj fogalmak és ezekkel összefüggő tevékenységek, uj tények bukkantak fel, uj eredmények születtek. Ilyen uj fogalmakat és eredményeket szolgáltat a napjainkban kibontakozó legújabb diszciplínák egyike: a tudománytan, amely —egyebek között— céljául tűzi ki a tudományos kutatómunka hatékonyságának fokozását is. A tudománytannak ilyen, a kutatásszervezésre vonatkozó fontos megállapításai például a következők: - a tudományok osztályai helyett rendszereik kialakítására kell törekedni, mert a tudomány nem "fa

n, hanem "háló", ahol a háló egyes szemei időlegesen összekap csolódnak, összefüggésbe kerülnek, majd felbomlanak, hogy uj hálók képződésének adja nak helyet. A tudomány tehát folytonosan változó dinamikus rendszer; - a tudomány és termelés egyre jobban érintkező, egymást átható és egymással összefüggő rendszer; 81