Tudományszervezési Tájékoztató, 1970

1. szám - Szemle

A tudománypolitikai alapelvek univerzális érvényének elismerése mellett a résztvevők hangsúlyozták, hogy a kutatási tevékenység kialakításánál az egyes nemze­tek sajátos és eltérő vonásait is figyelembe kell venni.Ezért a szimpózium nem is törekedett tudománypolitikai "standard" kidolgozására az összes af­rikai országok számára, hanem inkább konkrét, reális célok kitűzését kisérelte meg a tropikus övezet országai részére. A gyakorlatiasság és konkrét helyzetértékelés tük­röződött a vitákban is. A zárójelentés ennek eredményeképpen szögezte le: kivánatos "a tudományos tevékenységgel kapcsolatos nomenklatúrát és klasszifikációt annyira egységessé tenni, amennyire egyáltalán lehetséges", továbbá hangsúlyozza, hogy helyes lenne ha a különféle nemzeti programokat közösen megvizsgálnák, összehasonlítanák és gyakorlati intézkedésekkel harmóniába hoznák azokat a technikai haladás helyi köve­telményeivel és lehetőségeivel. A TUDOMÁNYPOLITIKAI TANULMÁNYOK ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK MÓDSZERE AFRIKAI ORSZÁGOKBAN A fenti tárgykörben folytatott vita főbb következtetései az alábbiak: a fejlődés követelményei, az eszközök elégtelensége a kutatási szükségletekhez képest és sok helyen a nemzeti kutatási problémák megoldhatatlansága egy-egy országon belül, feltétlenül indokolja, hogy az afrikai tudósok, tervezők, politikusok közösen határozzák meg a tudományos célkitűzéseket és összefogva hatékonyabban használják fel a rendelkezésre álló eszközöket. Az afrikai országok számára megkönnyítené az egységes tudománypolitikai koncepció elfogadását, ha előbb felmérnék, majd kritikailag megvizsgálnák saját tudo­mányos tevékenységüket, és ennek megfelelően körvonalaznák valamely adott terület nemzeti fejlesztési programját. A tudománypolitikai tanulmányok előkészitése során Afrikában fel kell mérni az egyes országok tudományos és technikai potenciálját, valamint a már folyamatban levő kutatásokat. Ez utóbbiak kizárólag a helyi tudományos intézetek, pénzügyi irá­nyitók, tervezők és az e problémákkal kapcsolatos ügyeket intéző politikai hatóságok közvetlen megkérdezése utján állapithatók meg pontosan. A felméréseknek minden téren teljességre törekedve tartalmazniuk kell a nemzeti információs forrásokat, a nemzetkö­zi segitséget, és a nemzeti tudománypolitikai gépezet tapasztalatait. 2/ /Folytatás az előző oldalról/ kettős feladatot kell szolgálnia: egyrészt magának a tudományos tevékenységnek fej­lesztését, másrészt a tudomány és technika eredményeinek alkalmazását a nemzet elő­rehaladása érdekében. Végül —negyedik irányelvként— a regionális és nemzetközi tudományos együttműködés fokozásának fontosságát sem tévesz­tették szem elől, hiszen a nemzeti erőforrások korlátozottsága miatt a kutatási fel­adatok számottevő része csak közös, multinacionális programok alapján oldható meg. Az alapkutatások sok esetben nemzetközi kooperációt, az alkalmazott kutatási programok általában inkább regionális keretben megvalósuló együttműködést igényelnek. 40

Next

/
Thumbnails
Contents