Tudományszervezési Tájékoztató, 1970

1. szám - Szemle

Felső-Volta, Kenya, Libéria, Madagaszkár, Malawi, Mali, Nigéria, Ruanda, Szenegál,

Togo, Zambia küldöttei jelentek meg, s több nemzetközi, valamint kormányközi szervezet /például az UNESCO, a FAO, az ОСАМ/ megfigyelőket és konzultánsokat is delegált. /Eredetileg 3Á afrikai országot hivtak meg e szimpóziumra./ A tanácskozás jelentőségét fokozta, hogy céljául "a Lagosi Konferencia" elvi határozatai megvalósitásának kidolgozását tűzték ki, azaz a tudományos tevékenység kiszélesítésének hosszúlejáratú programját kivánták körvonalazni afrikai viszonylatban. Az úgynevezett "Lagos-terv" meghirdetése és a szimpózium összehívása között eltelt három év alatt a szóbanforgó országokban számottevő társadalmigazdasági-kulturális előrelépés történt, s most az uj tények, az összegyűlt tapasztalatok alapján a jövő feladatait akarták konkretizálni . Ezt szem előtt tartva, a résztvevők egyrészt az 1967« évi helyzet átfogó értékelésére törekedtek a tudománypolitika és kutatásszervezés területén /beleértve a tudományos statisztikai tevékenységeket is/, másrészt Afrika földrajzi, politikai és gazdasági sajátosságait figyelembevéve törekedtek megfelelő nemzeti tudománypolitikai rendszerek kereteinek kialakítására, illetve azok elemzésére és megtervezésére. A szimpózium napirendjére négy fő probléma megvitatását tűzték: 1. Tudománypolitikai tanulmányok előkészítésének metodológiája afrikai államokban. 2. Tudománytervezés és kutatási programok a fejlődő országokban. 3« Afrika tud omány-statis ztikái . 4. A tropikus Afrika államainak tudománypolitikai és kutatásirány itási helyzete a lagosi ajánlások fényében. A VITÁK ÉS FŐBB EREDMÉNYEK A szimpózium az UNESCO azon irányelveinek szellemében folyt le, melyeket az 1966-ban Karlovy Vary-ban tartott nemzetközi tudománypolitikai értekezlet fogadott el.

2/ 2/ Az irányelvek hangsúlyozzák a nemzetek tudományos autonómiájának jelentőségét. Az egyes országok tudományos-műszaki potenciáljuknak megfelelő kutatási-fejlesztési tevékenységet végezzenek, hogy különféle felmerülő problémáikat legalább részben saját erőből oldhassák meg. A második irányelv a tudományos tervezés egységességét ajánlja, amin gyakorlatilag azt értik, hogy a kormányszervek alakitsák ki a hatékony tudománypolitika és az ezzel kapcsolatos tevékenység, valamint a tudományos tervezés szoros koordinációját, kisérjék állandóan figyelemmel a K+F területén felhasznált anyagi és személyi erőforrásokat, és azok változásait, minden szinten egységes egészként értékeljék az elért munkaeredményeket. Harmadik irányelvként a tudománypolitika dualitását emelték ki. Eszerint a tudománypolitikának /Folytatása a következő oldalon/ 39