Tudományszervezési Tájékoztató, 1967

1. szám - Szemle

valóságban. Az intézeti vezetés nem működhet kellő hatékonysággal, ha nem érvényesülnek a kollektiv vezetés elemei — ezt határozottan állithatom. Az igazgató egyéni felelőssége természetesen egyértelmű és teljes. Teljes olyan értelemben is, hogy nemcsak a kutatásokért felel, hanem az anyagi eszközök, az emberi munka felhasználásáért is, és általában az egész intézeti igazgatásért. Az igazgató egyéni felelőssége azonban korántsem kizárólagos, és az igazgató szoros értelemben vett egyéni döntései nem szolgálhatnak szilárd alapul egy kutatóműhely szervezéséhez és működéséhez. Más szóval, az egyszemélyi vezetés minden vonatkozásban kollektiv elemekkel társul, csak kollektiv megalapozással működhet jól. Ez egyértelmű tapasztalata tizéves igazgatói működésemnek, s e tapasztalatokat tökéletesen alátámasztják mindazok az ismereteim, amelyeket más intézetek vezetéséről szerezhettem. Tudni kell azonban, hogy különbség van e tekintetben egy intézet tudományos vezetése és adminisztrativ-gazdasági vezetése, illetőleg igazgatása között. A tudományos vezetésben különösen kiemelendő a kollektiv megalapozottság jelentősége. Tulajdonképpen ugy is lehetne formulázni, hogy mig az adminisztrativ-gazdasági vezetésben túlnyomó az igazgató egyéni vezetése, addig tudományos vonatkozásban uralkodó a vezetés kollektiv jellege. A TUDOMÁNYOS VEZETÉS KOLLEKTIVITÁSÁNAK PROBLÉMÁJA A tudományos vezetés kollektivitásának döntő eleme a nyilt vita állandó lehetősége és gyakorlata. Ez létfeltétele mind jelentős kutatási eredmények elérésének, mind a kutatóegyüttesek tagjai fejlődésének is.Főképpen igy van ez alapkutatások esetében, de bizonyos mértékig bármilyen jellegű kutatást véve is csak ez a mód eredményes a kutatások szervezésében. Ez azonban ismét nem jelenti azt, hogy kizárólagosan csak kollektiv lehet egy intézet tudományos vezetése. Elkerülhetetlen, hogy bizonyos alternatívákban az igazgató egyszemélyben döntsön, mert különben lehetetlen lenne kollektiv kutatási eredményekre jutni, s egyáltalán az intézetnek, mint együttesnek tudományos eredményt elérni. De ilyen esetben is viszonylagos az igazgató döntése. Nem járhat ugyanis azzal, hogy az el nem fogadott tudományos álláspontokat elfojtsa vagy némaságra kényszerítse. Tapasztalatom szerint ilyen esetekben is elengedhetetlen, hogy az el nem fogadott álláspontokat azok a kutatók, akik azt képviselik, a kollektiv munkán kivül egyénileg szóban és Írásban előadhassák, vitatkozhassanak róla. Mindamellett lehetséges olyan alapvető elvi és politikai jelentőségű tudományos probléma, amelyben bizonyos fegyelmet lehet, illetőleg kell is követelni az