Tudományszervezési Tájékoztató, 1967

1. szám - Szemle

illetőleg hogyan működjék. Teljesen hasonló ez a tervgazdálkodás akkori koncepciójához. A gyakorlatban azonban ez egészen soha nem valósult meg, legalábbis sokkal kevésbé, mint az állami vállalatok gazdálkodása esetében. Nem valósult meg mindenekelőtt a kutatási program kitűzésében, bár az irányitószervek mindig előálltak bizonyos elgondolásokkal. Ténylegesen azonban a kutatási programok mindig az intézetek javaslata alapján kerültek jóváhagyásra, s nehéz eldönteni, hogy kialakításukban az intézeti kezdeményezésnek vagy az irányitószervi akaratnak volt-e nagyobb szerepe. A mi esetünkben például a kutatási témák nagyobb részét mi magunk kezdeményeztük, s ezeket nagyrészt érdemben is jóváhagyták az irányitószervek. Volt azonban példa arra is, hogy csak a jóváhagyás formális jellegének köszönhettük javaslatunk elfogadását, mert a kutatás eredménye megmutatta, hogy valójában nem értették vele egyet az irányitószervek. Voltak viszont olyan kutatási témáink is, amelyeket az intézet részéről jobb meggyőződésünk ellenére fogadtunk el, s csak kötelességből vettünk munkába; az ilyen kutatásnak az eredménye is ennek megfelelő lett. Nagy reménységet füztünk ahhoz, hogy a távlati kutatási terv olyan vezérfonalat ad a kutatómunkához, ami tulajdonképpen az irányitószervek koncepcióinak a megvalósítását jelenti. Ez azonban sajnos nem következett be, és már évekkel ezelőtt is érzékelhető volt, hogy ezek a távlati kutatási programok csak bürokratikus keretet, nem pedig érdemi felső irányitást adnak az intézeti munka tervezéséhez . Mindezek ma már többé-kevésbé el is fogadott megállapítások, azonban korántsem ilyen egyértelmű, hogy ezen a helyzeten hogyan lehet helyesen változtatni, másszóval az intézetek felső irányítását hatékonnyá, ésszerűvé is tenni. Van olyan felfogás ezzel kapcsolatban, hogy nem kell tudományos felső irányitást adni az intézeteknek, csak bizonyos igényeket kell meghatározni, s különféle ráhatásokkal ilyen irányban befolyásolni az intézetet. Az én ezirányu tapasztalataim nem támasztják alá ennek az elgondolásnak a helyességét. A helyzet és probléma ennél bonyolultabb. A tudományos kutatások magasabb szintű irányításának /tehát tervezésének is/ az a lényege, hogy legyen olyan átfogó koncepció, társadalmi program, amelybe az egyes kutatások, mint részek beilleszkednek. Ennek viszont két feltétele van. Egyik, hogy az irányitószerveknek /akár Akadémia, akár minisztérium, akár mindkettő felett vagy közötti tudományos központ/ legyen a társadalmi szükségletek egészére vagy egy részére kiterjedő koncepciója, s ennek megfelelő kutatási programja. A másik, hogy az intézeteknek legyen önálló tudományos és társadalmi felelőssége , sa maguk tudományos helyzetismerete alapján szintén legyen programjuk saját kutatási területükre vonatkozóan. A kutatások társadalmi programja /nemzeti terve és nemzetközi együttműködési programja/ e két felelős megitélés pillérére támaszkodva alakitható ki előirányzatként is, tényleges folyamatként is.