Tudományszervezési Tájékoztató, 1966

1. szám - Szemle

A HATÓSÁGOK KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS Ami a koordináció kérdését illeti, figyelemreméltó, hogy a Bizottság az amerikai szervezéstudományi kutatások bizonyos eredményeit hasznosítva igen szabatos megkülönböztetést tesz igazgatási és koordinációs szükségletek között. Az igazgatás és a koordináció egyaránt különböző funkcióju szervezeti egységek /vagy végső soron egyedek/ e gyüttmüködésé t van hivatva biztosítani egy olyan munkamegosztás keretében, amely valamely meghatározott munkacél elérésére irányul. Ig azgatási uton ez az együttműködés akkor biztositható, ha a szóbanforgó szervezeti egységeknek közös felettesük van. Elvben persze az a helyzet, hogy azoknak a szervezeti egységeknek, amelyekre az állami kutatásigazgatás hatóköre kiterjed, mindig van valamilyen szinten közös felettesük, mert még ha más-más minisztérium alá is tartoznak, igazgatásilag akkor is rendelkezhet felettük a minisztertanács. A kutatótevékenység azonban jellegénél fogva olyan kevéssé alkalmazkodik a hagyományos miniszteriális tárca-határokhoz, hogy rendkívül gyakran teszi szükségessé olyan szervezeti egységek együttműködését, amelyek az államigazgatás igen távoleső szakágaiba tartoznak, úgyhogy csak igen magas szinten van közös felettesük, aki igazgatási uton irányithatná ezt az együttműködést. Ez körülményessé teszi az eljárást, és egyben az illető felső szintű szerv komoly adminisztratív megterhelését jelentheti. Ilyenkor csak két más megoldás van:az egyik, hogy az illető kutatómunkálat irányítására külön irányító hatóságot hoznak létre az államigazgatás tárca-sematizmusát túllépő felhatalmazással. Ez azonban kézenfekvő okokból csak kivételes jelentőségű kutatások esetében lehetséges /effajta hatósági szerepet tölt be az Egyesült Államokban például az Atomenergia Bizottság és az Országos Légügyi és Űrkutatási Igazgatóság./. A másik megoldás a koordináció, ami az együttműködésben résztvenni hivatott szervezeti egységek közti közvetlen "célkapcsolat" megteremtését jelenti államigazgatási tárca-, illetve szakágazati alárendeltségi viszonyaik megbontása nélkül. Ez azonban csak ugy lehetséges, ha az a magasabb szintű igazgatási szerv, amely a szóbanforgó szervezeti egységek közös feletteseként igazgatásilag irányithatná az együttműködést, lemond erről a jogáról, pontosabban: átruházza e jogát arra a koordináló szervre, amelyet az alárendelt szervezeti egységek közti együttműködés irányitása végett a megfelelő alacsonyabb szinten hoznak létre /a közvetlen "célkapcsolat", vagyis a közös kutatási feladat jellegének megfelelő szűkebb körű tárcaközi vagy szakágak közti felhatalmazással/. Az Elliott-Bizottság nem vitatja az effajta koordinációs megoldások jelentőségét az állami kutatásigazgatásban, ámde felhívja a figyelmet a koordinációs rendszer bizonyos veszélyeire . Mindenekelőtt arra, hogy minden ilyen koor33