Tudományszervezési Tájékoztató, 1966

1. szám - Szemle

is hőköl; e poziciók megszerzése pedig éppen annyi szövevénnyel,fondorlattal és poli tizálással jár majd, mint a politikai választás vagy egy nagyvállalat elnökének megválasztása. Kétséges, vajon azok a tudósok, akik ilyen feladatköröket fognak elvállalni, meglelik-e munkájukban azt az örömet, amiben egy mai tudós részesül. Valószinü, hogy ezeknek az állásoknak jórészét nem tudós, hanem egy különleges, újfajta adminisztrátor fogja betölteni. Felidézzük itt a nagy tudományos intézetek, vagy ahogy Alvin Weinberg nevezte, a "big science" képét. Ez lényegében már ma is létezik, bár nem abban a szélsőséges formában, amivel a fentiekben számot vetettünk. Az ellenkező véglet az a tudomány, amit az emberek igen nagy százaléka művelhet, de nem mint nemzeti erőfeszítést, hanem szinte játékosan,ki-ki a maga szórakoztatására. Ezt azonban mindaddig nem lehet megvalósítani, amig az erőteljes és jól irányitott tudományos erőfeszítésektől függ a nemzet léte , s valójában nem is abban az irányban haladunk, hogy a tudományt puszta örömforrássá, a szórakozás egyik eszközévé alakítsuk. Ha azonban a nemzetek vezetői össze tudnák békiteni a hatalomra és befolyásra való törekvésüket alattvalóik igazi jólétével, akkor a tudomány valódi céljai szolgálatában állna, és nagy megelégedést okozna sok művelőjének. Ebben az esetben olyasféle szerepet töltene be az emberek életében, mint a sport, bár annál jóval erőteljesebb és intenzivebb lenne. A művészetek, a költészet és néhány más hasonló hivatás talán szintén ilyen szerepet játszhatnának, s nagyon is kívánatos lenne több figyelmet szentelni rájuk, mint az általános emberi elégedettség forrásaira. Jelenleg azonban csak a tudomány szerepének tárgyalására szorítkozunk. Az első perspektíva, a "nagy tudományé", a nyomasztóbb, s létrejötte minden körülmények között lehetséges. A másik, a "kis tudományé", csak békés világban realizálódhat. Ezért, ha egy békés világot feltételezünk, a tudomány szerepét tekint ve két végletes helyzet lehetősége képzelhető el. Az első a tudomány, mint az emberi ség összpontosított erőfeszítése az ismeretek növelésére, és avégett, hogy felépítse azt a szuperpiramist, ami —képletesen szólva— nem kövekből, hanem a természet egészéről nyert ismereteinkből áll. A másik perspektiva az egyéni tudomány, amit azok müveinek, akik erre kedvet éreznek, s ki-ki a maga örömére és megelégedettségére, A két perspektiva közül jelenleg az első kialakítása felé haladunk, azzal a különbséggel, hogy ez még nem a piramis, hanem védőpajzs. Ezt a képet egyébként nem kellett kitalálni, mivel igen sok vonás található benne mai életünk valóságából. A másik véglet sem uj: bátran ki lehetett volna emelni Shaw "Back to Methuselah" cimü müve utolsó felvonásából. Mindkét perspektivikus kép szélsőséges, s mindkettőnek van vonzó és taszító oldala. Ami az elsőt illeti, az méltónak tünő célokat és szándékokat tüz az emberiség elé. A közös cél elérése érdekében inkább együttműködést,mint versenyt igényel olyan együttműködést, amely tekintettel az emberi értelem véges voltára, sok ember legnemesebb és legértékesebb törekvését hasznosítaná. 12