Tudományszervezési Tájékoztató, 1964

1. szám - Szemle

marad ugyan az igényeknek, de a bizottság szerint az egyetemek egy kis jóakarattal /levelezi és esti tanfolyamok, televízió stb. révén/ azokat is hozzájuttathatják a művelődés lehetőségeihez, akiket nem vettek fel a nappali tagozatra. A legközelebbi évekre vonatkozó program azonban, nem választható el a távlati tervektől. Az utóbbiak célkitűzései gigantikusnak tűnnek, de ez is csak "minimálisán gigantikus", vagyis éppen csak lépést tud tartani a népes­ségszaporulattal. A terv: a felsőoktatásban részesülő fiatalok számának a mai 216 OOO-ről /akiknek a fele tanul egyetemeken/ 560 ООО-re való emelése /akiknek a 60 í-a kapna egyetemi oktatást/. A felsőfokú technikumokat /"CAT" = Colleges of Advanced Technology/, amelyek tananyaga olyan, hogy sokak szerint csak névleg külön­böznek az egyetemektől, szintén azzal a joggal ruháznák fel, hogy tudományos foko­zatokat adhassanak. A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSAI Számot vetve napjaink mind sürgősebb szükségleteivel, a jelentés öt u j különleges intézet felállitását sürgeti, amely tudományos-techno­lógiai oktatással, illetve kutatással foglalkoznék /"Special Institutions for Scientific and Technological Education and Research"/, egyenként 4 000 hallgatóval. Közülük az egyik teljesen uj létesítmény volna; a többiek már meglevő intézményekre támaszkodnának, mint pl. az Imperial College Londonban és a Royal College Glasgow­ban. Mindennek eredményekónt 1980-81-ben kb. 60 egyetem működnék a maj. 32-vel szemben. A jelentés a továbbiakban többek között egy tanács felállitását javasolja, amely országos tudományos dijakat itálne oda /"Council for National Academic Awards"/. A oól ama intézetek tekintélyének emelése, amelyek nem igényelhetik a ma­guk számára tudományos fokozatok megadását, mivel hallgatóik zömének színvonala a ki­Vánt. mértéket nem üti meg. A költségek a következőképpen alakulnának: a szorosan vett és tu­lajdonképpeni felsőoktatási kiadások a jelenlegi 206 millió fontról 742 millió font­ra növekednének. Ez azt jelenti, hogy a brutto társadalmi termékből a jelenlegi 0,8 helyett 1,5 í jutna felsőoktatásra. A jelentés egyik külön érdekessége, hogy Oxford és Cambridge kivételes hely­zetének csorbitását javasolja. Oxfordban az újonnan felvett hallgatóknak csak 39 Cambridge-ben pedig mindössze 25 a kerül ki az állami iskolákból, holott a többi egyetemen a megfelelő arány 70 4>. A két, legelőkelőbbnek számitó angol egyetemen a helyek zömét az egyetemekhez kapcsolódó autonóm középiskolás kollégiumok 51

Next

/
Thumbnails
Contents