Tudományszervezési Tájékoztató, 1963

1. szám - Szemle

dacolnak az évtizedekkel, mert a bennük elhelyezett felszerelések, berendezések néhány év leforgása alatt elavulnak. Másrészt valószinü, hogy a jövő kutatások ma még előre nem látható strukturát kivánnak meg a céljaikra szolgáló épületektől. Olaszországban ugy építkeznek, hogy ezeket a szempontokat szinte mindig figyelmen kivül hagyják. A szerző nagy angol és amerikai kutatócentrumok laboratóriumainak tapasztalataira hivatkozik, amelyekben érvényesül a gazdaságosság: nagyrészt előregyártott barakkokból állnak. Olaszországban a kialakult szokások, hagyományok, társadalmi igények mellett nehezen valósitható meg a kutatási célú építkezések ilyen ésszerű provizórikus jellege. Altalános tapasztalat szerint a legkönnyebben az építkezési beruházásokat engedélyezik. A közvélemény egy részében az építkezések azt a véleményt keltik, hogy az állam pénzét okosan és időtállóan használták fel. Ez a bizakodó meggyőződés azonban hamarosan szertefoszlana, ha ismertté válna, hogy mennyi pénz megy el néhány év leforgása alatt ezeknek a stabil, gyakran fényűző épületeknek esetenkénti átalakítására a megváltozott kutatási igények miatt. A tudományos intézetek aktivitásának egyik külső jele, hogy szinte mindig "a háznál vannak a kőművesek" - annak a törekvésnek az érdekében, hogy épületeiket a kutatás szüntelenül megujuló követelményeihez alkalmazzák. Meg kell győzni a közvéleményt arról, hogy a tudományos célokat szolgáló építkezés tekintetében "nem a ruha teszi az embert" és a legértékesebb tudományos felszerelés is jól működhet egy szerény, előregyártott elemekből készített épületben. Az építkezési gigantizmus a költségeket a kutatástól vonja el. A referáló nem jutott hozzá különböző építkezések költségadataihoz. Kívánatosnak tartaná, hogy a reális adatokat azokkal az értékekkel vessék össze, amelyek egyes olasz és külföldi tapasztalatok alapján azl mutatják, hogy a tudományos használatra szánt épületek hasznos négyzetméterenként 50-70 000 lírába kerülnek. TELEPÍTÉSI PROBLÉMÁK A kutatással foglalkozó intézmények nagyrészt Észak-Olaszországra összpontosulnak, ahová az anyagi ráfordításoknak kb. egyharmada konvergál. Igen szegényes a kutatótevékenység délen és a szigeteken. A jobb elosztást több motívum is indokolná. Minden kutatóközpont pl. a helybeli munkaerő alkalmazásával emeli szűkebb társadalmi környezete szakmai színvonalát. Jobban felhasználja a kisipar termelőképességét és arra ösztönzi, hogy emelje technikai fejlettségét. További szempont az, hogy a jelenlegi nehézségek közepette, amelyek a személyzet toborzásában mutatkoznak, nem könnyű alkalmazni munkásokat, technikusokat, kutatókat szűkebb szülőföldjüktől távoleső helyeken. Elsősorban a fiatalok hagyják el nehezen otthonukat, családi, gazdasági okok következtében. A kutatóközpontok egyenletesebb elosztásával ennek a munkaerőlehetőségnek a kihasználását könnyebben és gazdaságosabban lehetne biztosítani. Ezzel a lehetőséggel még akkor is élni kell, ha számbavesszük, hogy ez nagyobb költségkihatással járhat. Iparilag fejletlenebb zónákban a kutatótevékenység megszervezése bizonyára költségesebb. LEHET-E TERVEZNI A TUDOMÁNYT? A szerző hangsúlyozza, hogy a kutatás területén jelentkező, az eddigiekben vázolt problémákat nem lehet esetenként megoldani. A kutatás szükségleteit és az országos igényeket a maguk teljességében kell szemlélni. A feladattal szemben egyszerű a válasz: meg kell tervezni országosan minden tudományos tevékenységet. Ám óva int attól, hogy a tervezésből valamiféle divat legyen. Nem szabad a tervezésben figyelmen kivül hagyni azoknak az embereknek a magatartását és véleményét, akikre a tervezés irányul. Minden olyan terv, 35