Tudományszervezési Tájékoztató, 1963

1. szám - Szemle

lyek elbírálhatják azokat. Ilyen szervek helye a CNR keretében lehet. Az egyetemi kutatás vadhajtásainak, száraz, terméketlen ágainak lenyesése csak akkor következhetik be, ha érdemi Ítéletet tudunk mondani az ott folyó befejezett vagy be nem fejezett kutatások fölött. A referátum szerzői a továbbiakban hangsúlyozzák, hogy Olaszországban a kutatás fejlesztésének nélkülözhetetlen feltétele az egyetemi struktura átalakítása a fejlődés igényei szerint. Véleményük szerint ez a szervezeti átalakítás annál is fontosabb, is fontosabb, mint hogy az egyetemek rendelkezésére több anyagi eszközt kell a jövőben bocsájtani. A KUTATÁSOK TERVEZÉSE ÉS FEJLESZTÉSE Az elmondottak azonban együttvéve sem biztositják a fejlődést. A kutatásban mindig előfordulhatnak bizonyos területeken súlyos késések és veszélyes fedezetlenségek.Olaszország nem haladhat teljes kiegyenlítettséggel és egyidejűleg a tudományos kutatás minden területén. Mindig akadnak majd a jövőben is olyan szektorok, amelyekben kiemelkedő helyet foglalnak el az olasz tudósok és olyanok is, ahol az átlagszinvonalat sem érik el. Abszolút tudományos tervezést ugyanis nem lehet elképzelni, mert a tervező szerv nem ismerheti teljesen a kutatás személyi kapacitását, a kutatói érdeklődés szubjektív irányait. Az uj kutatásirányitó szerveknek feladata lenne meghatározni és támogatni a kutatómunkát azokon a legújabb szakterületeken, amelyeket még nem lehet az egyetemi keretekbe beilleszteni, felhívni a figyelmet az alapvető tudományszektorok veszélyes fedezetlenségeibe és késéseire, törekedni a kutatásra szánt közköltségek értelmesebb szétosztására, rábírni az államot arra, hogy alkalmas eszközökkel lehetővé tegye uj kutatási tevékenységek kifejtését. A tudománypolitika napirenden levő problémái között első helyen áll az állami intézetek fejlesztése, újraszervezése, esetleges fúziója és koordinációja. Ezek a kutatásban érdekelt intézmények mostanáig nem nyújtották azt, amit ezen a téren várni lehetett tőlük, akár azért, mert anyagi alapjaik nem feleltek meg a kitűzött céloknak, vagy programjuk nem felelt meg a rendelkezésükre álló anyagi alapoknak. A referátum szerzői példákkal illusztrálják azt a kritikai észrevételt, hogy gyakori az államháztartásban az olyanfajta fényűzés, amely a rendelkezésre bocsájtott kutatási pénzösszegek csekélységében nyilvánul meg. Ez a paradoxon ugy értelmezendő,hogy bizonyosfajta kutatásokat elégtelen eszközökkel végeztetni, egyenlő a ráfordított pénzösszegek elpazarlásával. Ezek az anomáliák azért fordulhatnak elő, mert nincs olyan kutatásokat koordináló központi szerv Olaszországban, amely hathatós kutatási politikát tudna sugalmazni a végrehajtó hatalomnak. AZ IPARI KUTATÁS Ezzel a problémával kapcsolatban a szerzők előrebocsájtják, hogy ennek vizsgálatához hiányoznak a megfelelő ismeretek, nem rendelkeznek adatokkal az ipari kutatásokra forditott költségekről, az ebben a kutatási szektorban alkalmazott munkaerőről, a kutatási szektor szerkezetéről. Első alkalommal 1961-ben végzett vizsgálatot a Központi Statisztikai Intézet az ipari kutatás felmérése érdekében. A szerzők még nincsenek a felmérés adatainak birtokában, de ugy vélik, hogy általában nem jellemzőek, inkább kivételesek azok az üzemek, amelyek komoly sikereket értek el az általuk kifejtett kutatás eredményeként. Ezek a sikerek termékeik mennyiségi és minőségi javulásában és abban az aktivában mutatkoznak, amit mérlegeikben szabadalmaik eladása képvisel. A szerzők helyénvalónak látják itt feltenni a kérdést, hogy az ipari kutatás fejletlensége nem jelenti-e az olasz "gazdasági csoda" egyik árnyoldalát. Első pillantásra a látszat éppen az ellenkezőjét mutatja. Az olasz ipar tiz év alatt megduplázta termelési volumenét. Ám ez a gyors fejlődés - legalább rész29