Tudományszervezési Tájékoztató, 1963

1. szám - Szemle

60 %-át. Az alkalmazottak (a lakosság 38 %-a) gyermekei az egyetemi hallgatók létszámának csak 11 %-át teszik. Ha ezt a fonákságot nem sikerül megszüntetni, ha nem biztosítják mindenkinek, hogy rátermettsége és tehetsége szerint - bármilyen legyen is szociális származása - elvégezhesse a legmagasabbfoku tanulmányokat, akkor állandósítják ezt az igazságtalan helyzetet és kockáztatják az ország gazdasági fejlődését. Következésképpentöbb, szigorúan megválogatott: hallgatót kell felvenni az egyetemekre, amelyek számára természetesen több tanszéket, professzort, tanársegédet kell biztosítani. AZ EGYETEMI OKTATÁS ÉS KUTATÁS ÖSSZEFÜGGÉSE Mindez természetesen nem elég. Mig a tudósok, kutatók iránti jövendőbeli szükségletet hangsúlyozzák, emelni kell az ezek képzésére hivatott egyetlen környezet, az egyetem színvonalát is. Az egyetemi oktatás színvonalát olyan mértékben lehet emelni, amilyen mértékben az ott folyó tudományos kutatások színvonalát emelik. Az ipar és az egyetem közös érdeke, hogy az egyetem magasabb szinvonalat érjen el, máskülönben nem elégítheti ki az ipar szükségleteit. Ezt azonban nem lehet biztosítani, ha megkülönböztetik, vagy szembeállítják egymással az oktatást és a kutatást. Hangsúlyozzák a továbbiakban, hogy a kutatás milyen szoros összefüggésben van az oktatással. A kutatást a fiatalok számára csak ugy lehet vonozóvá tenni, ha ennek gyökerei az egyetem szervezetébe nyúlnak. Ezzel természetesen távolról sem akarják azt kijelenteni, hogy mindenfajta kutatás kizárólagosan az egyetemekre kerüljön. Az egyetemeken folyó kutatás fejlesztéséhez sok mindenre van szükség. A kutatás anyagi ellátottsága, a pénzügyi lehetőségek egyoldalú fokozása, a finom és összetett szervezeti problémák megoldása nélkül, pénz pazarláshoz vezethet. A pazarlás azért következik be, mert az anyagi ellátás nem kapcsolódik meghatározott kutatási tervekhez és a tervek felett semmiféle koordinációt sem gyakorolnak. A szerzők szerint az olasz egyetemek legnagyobb bajai közé tartozik a koordináció hiánya és a szétszórtság. Az állam minden ideirányuló törekvését gyengíti az egyetemi kutatás szervezeti szétaprózottsága. Már 1954-ben az Országos Kutatási Tanács (Consiglio Nazionale delle Ricerche, CNR) által összehívott konferencián elhangzott az a megállapítás, hogy az egyetemi fakultásokon elhelyezett tudományos intézetek számának növekedése nem egészséges. (Az olasz egyetemeken a humán tudományszakok kivételével 1941-ben kb. 800, 1954-ben kb. 900 intézet működött. Ezek közt vannak klinikák, asztronómiai és geofizikai megfigyelő állomások, 24 zootechnikai és állategészségügyi állomás. ) Azóta sem csökkent, hanem tovább nőtt az egyetemi intézetek száma. Ezen a helyzeten - a szerzők szerint - változtatni kell, mert akadályozza a fejlődést. Az egyetemeken folyó kutatások fejlesztésének érdekében a kutatást - nyilvánvaló szabadsága ellenére - ellenőrizni kell. Ma azokat az egyébként elégtelen anyagi eszközöket, amelyeket a Művelődésügyi Minisztérium az egyetemek rendelkezésére bocsájt, nem választják szét oktatási és kutatási ráfordításokra. A kutatás anyagi eszközeit az egyetemeknek valamiféle "osztó igazság" és nem érdemi mérlegelés alapján ítélik oda. Nyilvánvaló, hogy érdemi mérlegelésre jelenleg nincs mindig lehetőség, mert egy adminisztratív szerv (a minisztérium) vagy egy tudományos, de heterogén módon összetett szerv, mint jelenleg az egyetemi szintű költségvetési szervezet, erre képtelen. Elengedhetetlen az Olaszországban jelenleg folyó kutatások áttekintése az egyes szektorokban mutatkozó esetleges hiányok, szükségletek meghatározásához és a kutatások komolyságának ellenőrzéséhez; a kutatásra szánt pénzeket el kell különíteni az oktatási ráfordításoktól és pontos munkatervek bemutatása alapján kell a pénzalapokat kiutalni. Az emiitett terveket tudományosan kvalifikált szerveknek kell bemutatni, ame28