Tudományszervezési Tájékoztató, 1963

1. szám - Szemle

ahol а "К." a kutatási és fejlesztési ráfordítás, amely 9 időszak alatt az ismeretek szinttartásához szükséges. Igen érdekes Hertz fejtegetése arról, hogy a technológiai ismeretek gyors avulása hogyan élezi a versenyt, elsősorban azokban az iparágakban, amelyek legérzékenyebbek a tudományos haladásra. Megemlíti, hogy ezidőszerint az elektronikában és a vegyiparban számos fontos termék létrehozásához 2-3 év elégséges,mig korábban ehhez a legtöbb iparágban 5-10 évre volt szükség. Fentiekből következik, hogy azok a vállalatok, amelyek nem fordítanak elégséges erőt kutatásra és fejlesztésre, e versenyben menthetetlenül lemaradnak. Hertz tanulmányában alapjában véve figyelemreméltó elemzését adja annak a kérdésnek, melynek megértése a jelenlegi tőkés gazdaság fejlődésének közgazdasági értékeléséhez elengedhetetlen. A mi szempontunkból erről csak annyit érdemes megjegyezni,hogy a monopol-profit biztosítása a tőkés gazdaságban ma már intenzív kutató és fejlesztő munka nélkül egyre kevésbé lehetséges. Bár a kutatás hatékonyságának értékelése és az ezzel kapcsolatosan alábbiakban ismertetendő számítási módszer kifejezetten a tőkés termelési viszonyok talaján áll, mégis érdeklődésre tarthat számot, mert bizonyos vonatkozásokban a kutató, fejlesztő és termelési kapacitások helyes arányainak meghatározására szocialista termelési viszonyok között is útmutatást adhat. Az alábbiakban ismertetjük D.B. Hertz ezzel kapcsolatos gondolatmenetét: Tételezzük fel azt az egyszerű esetet, hogy két iparágunk vem. Jelöljük ezeket P és Q-val, P a Q iparág termékeinek felhasználója. P elindít egy kutató-fejlesztő munkát, mely több éven át tart (t + 9 ). Ebbe e г belefektet K^ összeget. Ez a kutatás eredménnyel végződik és lehetővé tesz egy uj technológiai eljárást, amellyel kapcsolatosan K^ bevezetési költség merül fel. Az uj eljárás a termelés bővítésével az eladási ár csökkenését, a piac kiterjesztését és igy végeredményben a profit növelését s ezáltal további К pótlólagos beruházást tesz lehetővé. A termelésnek ez a bővitése a P iparágnak szállító Q iparág profitját is növeli és bizonyos idő után azt is további (K^) beruházásra serkenti. Ezek az egymást serkentő beruházások addig tartanak, mig egy bizonyos egyensúlyi állapotot nem érnek el (pl. 9^ év végével). Ilymódon a K^ kutatásra t^ és 9 idő alatt befektetett tőke további tőkebefektetésekhez vezetett a 9,-9 időszak alatt. Fentiek alapján Hertz r k г J megadja a kutatásnak mint multiplikátornak hatásfokát a következő képlettel: (К + K' + . . . + К + К* + . . .) 9,-9 „ _ p p a. q iS L p (K ) 9 - t r r e Ez a hányados a mi gazdasági viszonyainkra interpretálva a kutatási ráfordítások és az ezek hasznos it ás ához szükséges beruházási ráfordítások koefficienseként is felfogható. Az egyes termelési profilok beruházási igényességét ismerve, közvetett kapcsolat teremthető a kutatási ráfordítás és a termelés volumene között, félté telezve a beruházások során létrehozott termelési kapacitások tervezett kihasználását. Elképzelhető volna e koefficiens tényleges értékének meghatározása a szocialista gazdaságban - a beruházások gazdasági hatékonysági együtthatójának mintájára - olyan mérőszámként, amely az ipari kutatások a beruházások és a termelés együttes programozásánál felhasználható lehetne. A közelmúltban rendkívül gazdag tényanyag elemzésével készült tanulmányt olvashattunk. A cikk bevezető részében a szerző a tudományos kutatás irányításának kérdéseivel foglalkozik: felhívja a figyelmet +/DEDIJER,3tevan:Measuring the growth of science. Quantitative date on a nation'

s research effort provide an index for its socioeconomic development. (A tudomány növekedésének mérése. Egy nemzet kutatási erőfeszítésének mennyiségi adatai a nemzet társadalomgazdasági fejlődésének mutatójául szolgálnak.) = Science (Washington), 1962. nov. 16. 781-788.p. 8