Tudományszervezési Tájékoztató, 1963

1. szám - Szemle

arra, hogy a kérdés tudományos színvonalú vizsgálása egészen ujkeletü. Ezért minden próbálkozás, amely a tudományt, mint társadalmi-gazdasági jelenséget korunkban kvantitative is elemezni kívánja, hozzájárulást jelenthet egy uj tudományos diszciplína: a tudomány irányításának és szervezésének módszertani megalapozásához. A szerző véleménye szerint egy ország gazdasági fejlődésének alapvető mutató ja a tudomány növekedésének mértéke. Minthogy eddig még jobb mérési módszert nem találtak, a szerző a továbbiakban két egyszerű mutatót használ: 1/ a kutatás és a fejlesztés kiadások százalékos aránya az adott ország nemzeti jövedelméhez (N), 2/ az egy lakosra eső kutatási és fejlesztési kiadások mutatója (P). A szerző gondolatmenetét a tanulmány rendkivül figyelemreméltó mondanivalója miatt a szokásosnál részletesebben ismertetjük: Dedijer abból indul ki, hogy az általa megvizsgált husz országra vonatkozó adatokból meg lehet állapítani, milyen jelentőséget tulajdonítanak az egyes kormányok a tudományos kutatás fontosságának és olyan tudománypolitika szükségességének, amely a tudomány belső és külső kapcsolatainak ismeretére van alapozva. Már egy olyan táblázat is, amely az egyes országokat fenti két mutatószám alapján rangsorolja, ráirányíthatja az egyes kormányzatok figyelmét a tudomány megfelelő fejlesztésének fontosságára.Felveti azt a nálunk is napirenden lévő kérdést; a nemzeti jövedelem milyen hányadát, vagy egy lakosra számítva mennyit költsön egy ország kutatására, fejlesztésre? A cikk szerzője ismerteti e kérdéssel kapcsolatban a NATO tudományos bizottságában ' és egy UNESCO által rendezett konferencián ezzel kapcsolatosan elhangzott javaslatokat . E javaslatok szerint a fejletlenebb országok nemzeti jövedelműknek legalabb két százalékát fordítsák kutatásra. ' Dedijer husz országra vonatkozó adatok elemzése alapján bizonyos általános következtetésekre jut. Az első ilyen következtetés, amire az adatok feljogosítják, hogy a fejlett országokban a tudományos kutatás és fejlesztés kiadásainak növekedése és az egy főre jutó energiafogyasztás növekedése között igen szoros: 0, 88-as pozitív korreláció mutatható ki. Ennél is érdekesebb az a vizsgálata, amelyet a rendelkezésre álló adatok alapján a gazdasági fejlettség színvonala és a kutatásra, fejlesztésre kiadott összegek összefüggéseinek feltárása érdekében végzett el. Az elemzést az egy főre eső kutatási, fejlesztési költségmutatójának az idő függvényében való megváltozására alapozza. Bár a rendelkezésre álló adatok csak az 1952-1961-es évekre vonatkoztak, a matematikai analízis módszerével végzett vizsgálatok mégis feljogosíthatnak bizonyos következtetések levonására. Ezek szerint valamennyi vizsgált országban a kutatásra fordított összegek exponenciá) I I 11 lisan növekednek. ' A növekedés átlagos üteme 0.14+0, 05. Fentiekből értelemszerűen következik a z egy főre eső kutatási, fejlesztési ráfordításoknak kb. ötévenkénti +/ A cikkben közölt adatokkal szembeni valamennyi fenntartásunk mellett is érdemes megjegyezni, hogy Magyarország az emiitett mutatószámok, valamint az egy főre eső energiafogyasztás alapján az iparilag fejlett és a fejlődésben viszonylag elmaradott ázsiai stb. országok között helyezkedik el. Az egy lakosra eső kutatási, fejlesztési ráfordítások mutatója hazánkban kb. l/10-eazUSA, kb. l/6-a a Szovjetunió, kb. 1/3-a Franciaország és Nyugat-Németország megfelelő mutatójának és közel azonos Lengyelországéval. (A szerk. megjegyzése.) ++/ Increasing the effectiveness of western science. (A nyugati tudomány hatékonyságának növelése.) Brussels, 1960. Fondation Universitaire, 18 p. MTA. +++/ V.ö. a hazánkban végzett hasonló jellegű számításokkal, mely szerint Magyarországon kutatásra, fejlesztésre az 1970. évi nemzeti jövedelem 2, 8 %-át kell fordítani, annak érdekében, hogy a fejlett ipari országokhoz felzárkózhassunk. - Szakasits D. György: A kutató és fejlesztő kapacitások hosszutávu tervezése. = Közgazdasági Szemle 1962. 9. sz. 1055. p. ++++/ Ld. még Tájékoztató ... 1962. 3-4. sz. 7-9. p. 9