Tudományszervezési Tájékoztató, 1962
1-2. szám - Szemle
A visszaállított doktori tanulmányokat a tudományos kádernevelés egyik szerves, de korántsem egyedüli összetevőjének fogják fel. Az 1958. évi főiskolai törvény és a Lengyel Tudományos Akadémia 1960. évi alapokmánya a tudományos segéderőkre a tudományos felkészültség színvonalának megemelését illetően nagy kötelezettségeket ró és a tudományos segéderők kategóriájába tartozó állások további betöltését tudományos fokozat megszerzésétől teszifüggővé. Az 1961. szeptember 3-i kutatóintézeti rendelet is átvette az egyes státusok képzettségéhez való kötésének elvét. E rendelet értelmében kutatóintéze.tben önálló tudományos kutató lehet az, aki doktori cimmel és 4-6 éves gyakorlattal rendelkezik. Tudományos-kutatói segéderő pedig olyan lehet, akinek doktori cime van és a kategórián belüli státusok szerint 0-2 évig terjedő gyakorlattal rendelkezik. Amennyiben a jelöltnek nincs doktori cime, akkor egyetemi végzettsége mellett 8-10, illetve 2-10 éves szakmai gyakorlatot kell igazolnia (7). E képzettségi rendeletek hatására a tudományos segéderői kategórián belül kétirányú folyamat indult meg. A jelek szerint egyrészt arra számítanak, hogy e kategóriáknak mintegy 30 %-akiesik ( 1), másrészt arra, hogy a doktori stúdiumok iránt nagy érdeklődés fog megmutatkozni. Es valóban: a Lengyel Tudományos Akadémia intézeteiben dolgozó tudományos segéderők közül hozzávetőleg ezren máris beadták kérelmüket a doktori fokozat megszerzésére. A meglévő mintegy 500 főnyi doktor mellett 250 jelölt habilitációs dolgozatát készíti (5). A már többször idézett 1961. szeptember 13-i rendeletek, amelyek a másodállások betöltését és a tudományos dolgozók illetményeit szabályozzák, komplex voltuknál fogva a tudományos segéderői kategóriákra is kiterjednek. Tudományos segéderő a szabályozás értelmében másfél státusnak megfelelő elfoglaltsággal birhat. A minisztertanácsi körlevél külön is kimondja, hogy" a tudományos segéderők egy munkahelyen való koncentrálásánakszükséges voltára és olyan feltételek teremtésére való tekintettel, hogy e segéderők számára lehetőségnyiljéktudományos fokozatok megszerzésére, tudományos segéderőnek másodállás betöltésére csak különleges egyedi esetekben adjanak engedélyt, nevezetesen akkor, ha a másodállás betöltése a szóbanforgó tudományos segéderő szakmai fejlődése szempontjából elengedhetetlen. (11)" A másodállást az e kategóriába tartozó dolgozók esetében egyébként az illetékes rektor vagy akadémiai osztálytitkár engedélyezi, miután meghallgatta a tanszéki tanács, illetve az akadémiai intézet tudományos tanácsának véleményét. A párhuzamos bérezési rendelet, akárcsak az önálló tudományos dolgozók esetében, a tudományos segéderők egy munkahelyen való alkalmazását ugyancsak pótlékok bevezetésével segiti elő. Az adjunktus havi pótléka 700 - 1 250 zloty, a vezető tanársegédé 600-900 zloty, a tanársegédé pedig (1 munkaév letelte után) 400-600 zloty körül mozog. (8) A bérezési rendeletek a tudományos segéderők számára tudományos fokozatok elérése esetén is pótlékot állapítanak meg. Ennek összege havi 300 zloty doktori címért és 600 zloty docensi cim után (8 és 9). A hibák elkerülését biztosítandó, a jövőben a tudományos segédszemélyzettel kapcsolatban az alábbi általános alapelveket kivánják betartani: 1. A tudományos utánpótlás kádereit sokkal gondosabban kell kiválasztani. 2. A tanársegédi állásokat nemcsak az egyetemet közvetlenül elvégzettekkel kell betölteni, hanem olyanokkal is, akik a termelőmunka folyamatában érdeklődéssel viseltettek a tudományos problémák iránt. 3. A tanársegédi rendszert nem szabad ugy felfogni, hogy az minden esetben a professzorságra készit elő, hanem amely általában képessé tesz önálló tudományos munka végzésére, sőt a termelő munkára is. 4. A tanársegédi rendszer nem Lehet a tudományos káderfejlesztés egyetlen lehetősége. A doktori studiumok befejezése után is gondoskodni kell arról, hogy a tudományos segéderők továbbképzése biztosított legyen. Ezt a továbbképzést uj formák keresésével és bevezetésével kell megoldani. Pl. be kellene vezetni a tanulmányi ösz25