Bujdosó Ernő: Bibliometria és tudománymetria (Könyvtártudományi és Módszertani Központ – Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest, 1986)

3. A tudományos publikálás és kommunikálás

Amint azt az 1.6 fejezetben láttuk, az alapkutatást végző kutató erőfeszítése az új információ előállítására irányul. Ezek közlése révén a tudományos közösség képes azt asszimilálni, a már meglevő tudományos ismeretanyagba beépíteni. A publikálás ennek a folyamatnak csupán az első lépését, a tudományos ismeretek teijesztését jelenti. Ez azonban nem elégséges, ahogyan azt Manten

1 cikkének címében megfogalmazta: „A tudományos információ publikálása nem azonos a kommunikációval". Az információelmélet a kommunikáció fogalmán az információk átadásával kapcsolatos folyamatokat érti. A kommunikációs rendszer tehát adóból, vevőből és az információt hordozó közegből áll, valamint a vevő és adó közötti visszacsatolást is feltételezi. A tudományos kommunikálás tehát magában foglalja a kutatási eredmények publikálását, az információhordozókban való áramlását, az információknak mások által való megismerését, befogadását és a tudományos ismeretanyagba való beépülését. A kutatási eredmények kommunikálásának alapvető jellemvonásai: (1) az ellenőrzöttség és elismertség, (2) a visszacsatolás, azaz a létrehozott információ „látható" kell legyen annak érdekében, hogy visszatáplálódjék és elősegítse az új információ létrehozását, továbbá (3) a nemzetköziség. Más szavakkal: ismeretlen, rendszertelenül megjelenő, vagy a nemzetközi tudományos közösség nagy része által érthetetlen nyelven publikáló folyóiratban való közlés csupán a szerző közlési vágyának kielégítését, publikálást jelent, de kommunikálást nem. A publikálásnak és a kommunikálásnak van egy másik — a fent körvonalazottól — eltérő jellegű és célú köre is, amely nem nemzetközi közösségben bonyolódik, hanem lokális vagy regionális dimenziójú és ennek megfelelő célokat szolgál. Ez szintén rendkívül jelentős lehet a megfelelő területen. 65