Kőszeghy Péter (szerk.): Szent Ágoston doktornak elmélkedő, magánbeszélő és naponként való imádsági (Pécsi Lukács ford.) / Uray Piroska tanulmánya ( MTAK-MTA Irodalomtudományi Intézet. Budapest, 1988)

21 A magyar "elmélkedés" szót két különböző fogalmat tükröző latin kifejezés, a meditáció és a kontempláció megfelelőjeként is használják. Eredetileg a meditáció, Szent Bonaventura szerint, az elrejtett igazságok buzgó kutatása, a kontempláció pedig a már ismert igazságnak kellemes szemlélése és az azon való elragadtatott gyönyörködés. Ez a két típus azonban a gyakorlatban annyira összefonódott, hogy jogosan fejezhetjük ki őket ugyanazzal a magyar szóval. Noha a nagy koraközépkori elmélkedésírók, Clairvaux-i Szent Bernát, Szent Anzelm, Szent Bonaventura és Kempis Tamás elméletben szigorúan elkülönítették a meditációt és a kontemplációt, írói gyakorlatukban a két típus mégis többnyire együtt és összefonódva jeletkezett.

6

2 Ha pedig az eredeti értelemben vett meditáció vagy kontempláció többször megjelenik az irodalomban, elveszíti személyes tartalmát és automatikusan imádsággá válik.

6

3 Ez a folyamat Pécsi Lukács címadásában is érzékelhető: nem csupán kötete címében használja az "elmélkedő" és a "magánbeszélő" kifejezéseket pusztán az "imádság" szó jelzőiként, hanem a Szent Ágoston doktornak elmélkedési fejezet címeiben is gyakorta felbukkan az imádság megjelölés,

6

4 míg a mindennapi rövid imádságok között találjuk például Az Krisztus szeretetiben való lelki elmélkedést.

6

5 Az elmélkedések és az imádságok is a magánájtatosság célját szolgálták, teljesen függetlenül a közösségi vallásgyakorlattól és a liturgiától. Stílusuknak előbb említett állandó és kortól többé-kevésbé független jellemzői azonban a különböző időszakokban más-más gondolati