Kőszeghy Péter (szerk.): Szent Ágoston doktornak elmélkedő, magánbeszélő és naponként való imádsági (Pécsi Lukács ford.) / Uray Piroska tanulmánya ( MTAK-MTA Irodalomtudományi Intézet. Budapest, 1988)

20 Ebből eredően a meditációk jellegzetes stíluselemei funkcionálisan kapcsolódnak a tartalomhoz és a meditáció céljához.

5

9 Ágoston, a keresztény kultúrkör minden meditációírójának őse, nemcsak írói gyakorlatában volt tisztában ezzel a szoros kapcsolattal, de elméletben is kifejtette, hogy a dolgokat mélyebben lehet megérteni, s egyben nagyobb lelki megindultsághoz és örömhöz jutunk, ha az igazság bonyolult allegóriákba és szimbólumokba ágyazódik. Ugyanakkor Szent Pál mondásával figyelmeztet arra is, hogy mivel "a betű megöl, a lélek megelevenít", csak akkor szabad képes beszéddel élni, ha a cél: eljutás az Istenhez. Az ékesszólás pusztán az ékesszólás kedvéért, azaz az üres retorika, nem vezethet az isteni igazság megértéséhez.

6

0 A meditációk stíluselemei közé tart'oznak a jelzőbokrok, a hosszú, sokszor clausulával záródó periódusok, a párhuzamok és ellentétek sorjázása. Képrendszerében az Isten és a mennyország megjelenítésére a fényszimbolikát, az Istennel való egyesülésre az Énekek énekéből vett szerelmi szimbolikát használja, az elmélkedő ember saját bűnösségének festésére pedig a halál, a testi szenvedés, a betegségek érzékletes leírása szolgál. Mindez az érzelmi-szellemi túlfűtöttség elérésére irányul. A túlfűtöttség fokozására a szöveg ritmusa felgyorsul, egyenletessé és akusztikailag tagolttá válik, s különböző hanghatásokkal (alliterációkkal és sokszor igen tiszta, néha több szótagra is kiterjedő ragrímekkel) gazdagszik. Ez gyakran magával hozza a meditációs próza versbe való átcsapását is.

6

1