Kőszeghy Péter (szerk.): Szent Ágoston doktornak elmélkedő, magánbeszélő és naponként való imádsági (Pécsi Lukács ford.) / Uray Piroska tanulmánya ( MTAK-MTA Irodalomtudományi Intézet. Budapest, 1988)

19 kiált és esedezik, megmondhatatlan szöpögéssel. (...) Azért is parancsolja az Isten, hogy rejtekhelyen imádkozzunk, elménknek ajtaját bezárván, lelkünk jelen lévén, az sok világi gondolatoknak dongó legyeit elkergetvén, az imádságnak tisztaságos áldozatját mennyországba igazétsuk, holott az Istennek szólani és boldogságos nyájasságával élni szent dolog."

5

7 Ágoston tanítása szerint az Istent az emberben magában, a lélekben kell megtalálni.

5

8 Isten keresésének, az istenismeret belső útjának tehát az önvizsgálat, a koncentrált önelmélyülés, vagyis a meditáció a legfőbb módja és útja. A szorongó, a világban és magában is csalódott, válságba jutott, megzavarodott ember törekvése a harmonikus nyugalomra. Ez az állapot a keresztények számára azonos Isten meglelésével, az Istennel való egység létrejöttével. Erre pedig a személyes, a lélek mélységeit feltáró, a bűnöket megváltó, nagy intenzitású dévóciós-misztikus gyakorlattal lehet eljutni. A meditációk általában a Biblia egyes passzusainak, legtöbbször a Zsoltárok, az Énekek éneke és a Passid-jelenetek részleteinek felidézésével készítik elő a lelket az önfeltárásra és Isten befogadására, a megvilágosodásra. A jellegzetesen rapszodikus meditációs logika sajátos szerkezeti megformáltságot hoz létre. Ennek a logikának egyik megnyilvánulási formája, hogy gyakran nem racionálisan kapcsolódó gondolatokkal építkezik, hanem szómágiával; az allegóriák, szimbólumok és szóképek egymásból táplálkozó halmozásával ringatja magát a szellemi koncentráció egyre magasabb fokára.