Kőszeghy Péter (szerk.): Szent Ágoston doktornak elmélkedő, magánbeszélő és naponként való imádsági (Pécsi Lukács ford.) / Uray Piroska tanulmánya ( MTAK-MTA Irodalomtudományi Intézet. Budapest, 1988)

18 Valószínűleg a meditációhoz való kötődés okozta, hogy — hosszú idő után elsőként - az elmélkedésíró Szent Ágostonnak tulajdonított szövegeket választott kiadása alapjául. Ágoston a korszak protestáns és katolikus írói számára egyaránt a legkedveltebb, legtöbbet idézett egyházatya. Telegdi és Monoszlói is gyakran hivatkozik rá, többször idézi, hosszabb passzusokat fordítva le különböző műveiből.

5

6 Pécsi Lukács nem hivatkozási alapot keres Ágostonban, ő elsősorban az imádkozó, istenkereső, az Istennel való egységre, az "unió cum Deo"-ra törekvő embert látja benne. Szükségét érzi, hogy a mindennapi szorongás és létbizonytalanság elől Istenhez meneküljön: "(...) mindennapi akadékink is és nyomorúságink okot adtak ez imádságoknak írására, melyekben fölötte szükség a könyörgés: különféle hadaknak rettenetes híreit ki nem hallja, de nyakán függő fegyverét ki nem érzi? Számtalan betegségeket vagy magán, vagy egyebeken ki nem tapasztal? Az hitben való visszavonyást és egyenetlenséget ki nem látja? Senki nincsen békességben, senki nem találtatik bátorságban. Bizonyára hasznos volna békességes elmével egyaránt az mennyei szent lelket kérnünk, ki ez jelenvaló nyomorúságokat megkönnyebbétené. (...) És mert hogy az Atyaisten lélek, az kihez könyörgünk, szükség, hogy az imádság is lélekbe legyen. Ezt tudván Szent Pál, imádkozom, úgymond, lélekbe, imádkozom elmémbe. És bizonyára mi magunk sem tudjuk mit kellessék kérnünk, mert az test és vér arra nem tanétja, mint könyörögjön az lélek, mivel hogy az elme indulatinak szózatja és nyelve nincsen, hanem kérnünk kell az lelket, ki miérettünk