A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1985-86.

II. Munkafolyamatok elemzése

13 volt: az 1986-ban bevezetésre kerülő új címleírási szabványnak megfelelő feldolgozás begya­korlása (a címleírók körültekintő előtanulmányok után a hagyományos feldolgozással pár­huzamosan új rendszerű címleírásokat is készítettek típusonként kiválogatott példaanyaggal) került előtérbe. 1986. január 1-után beérkező anyag már új címleírást kap, az eddigi szerzői katalógust március végéig le kell zárni. Az új címleírási szabvány (amelynek házi szabályzata már 1984-ben elkészült) bevezetése a gépi feldolgozás közvetlen előkészítésének tekinthető. A korszerűsítési program másik feladata az 1986. márciusában lezárandó szerzői kataló­gus mikrokártyára történő felvétele, s ennek alapján a mikrokártya-katalógus kialakítása. Mindkét feladat előkészítése a Feldolgozó Osztály futószalag melletti programja volt, amit az érintett más osztályokkal (Olvasószolgálat, Mikrofilmtár stb.) együttműködve végzett. A szá­mítógépes feldolgozás és a mikrokártya-rendszerű katalóguskészítés a Könyvtár előtt álló két legnagyobb feladat, amelyek alapvető változást hoznak a könyvtári munkában és a szolgálta­tások rendjében. A katalógusok folyamatos építésének keretében folytatódtak a rendszeres javítási mun­kálatok. A javítások nagy része (1.500 névkiegészítés, 600 címleírás részbeni javítása, kb. 300 segédkönyvtári jelzet törlése) kézzel készült. A mikrokártya-katalógus program keretében készült el a betűrendes katalógus 90 Fiókjának revíziója is. A sorozati katalógusban többszáz hibás főlap újragépelése, új választólapok gépelése történt meg. A „Külföldi Időszaki Kiadványok a Magyar Könyvtárakban" c. készülő országos kiad­vány preprintjeinek ellenőrzése tovább folytatódott. 1985-ben 5 kötet (39—43. sz.) érkezett 585 oldal teijedelemben. A Könyvtár feldolgozó és katalógusépítő munkájának a részletezése a 4.1. és 4.2. sz. táblázatokon található. OLVASÓSZOLGALAT Olvasó- és állományforgalom Az Olvasószolgálat az előző évihez hasonló módon szolgálta ki olvasóit (az állomány jó része külső raktárakból kerül a használókhoz 1 napi várakozással). Változást jelentett a nyári 6 hetes zárvatartás, aminek következtében némileg csökkent az olvasói forgalom. A beiratkozott olvasók száma 3.362, a könyv- és folyóirattermet napi olvasójeggyel látogatók száma a múlt évihez hasonlóan alakult. A szolgáltatási alkalmak az 1984. évi adatok­hoz hasonlítva csökkenést mutatnak (zárás miatt), a Keleti Gyűjtemény és a Mikrofilmtár anyagaiból némi növekedés mutatkozik. A periodika használat teljes képet akkor nyújt, ha a szolgáltatási alkalmakhoz hozzáadjuk a periodika xeroxoztatási és fotózási alkalmak számát is (12.380 alkalom), ugyanez vonatkozik a kéziratos anyagok használatára is. (L. 5.3. sz. táblázat) Az állomány használati adatokból (L. 5.4. sz. táblázat) az előbbihez hasonló kép alakul: ha itt is figyelembe vesszük a fotózásra és xeroxoztatásra kerülő anyag mennyiségét, megug­rik a számadat (periodika: 46.804). A kölcsönzési forgalom a táblázati adatokon kívül még két adattal jellemezhető: 1985 végén kerekítve 2.400 olvasónál 10.500 mű volt kölcsön. A használók tudományos fokozata ill. foglalkozása szerinti százalékos megoszlást az

Next

/
Thumbnails
Contents