A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1969.
Tartalom
- VIII gyűjtés ezért 1969-ben csak azoktól az akadémiai szervektől és intézményektől történt, amelyek ezt külön igényelték. Az év végén az állományba vett iratanyag egyébként az előző évihez képest kb. 11 iratf olyóméternyi csökkenést mutat. Ez a nettócsökkenés abból adódik, hogy a levéltári állományképzéshez szorosan hozzá tartozó selejtezés mértéke kétszerese volt a fentiek értelmében korlátozottan folyt iratbegyűjtésnek. Az irattári fényképanyag 19&9- évi gyarapodása 52 db volt; mig a film- és hangszalagállomány nem gyarapodott. FELDOLGOZÁS. FELTÁRÁS A modern könyvek feldolgozásának ütemét 1969. folyamán úgy alakítottuk ki, hogy az év harmadik hónapjától kezdve a korábbi kapacitást egyharmadával csökkentettük. E^rre azért került sor, mert a rekatalogizálást átmenetileg fel kellett függesztenünk. A rekatalogizálásra váró könyvanyag ugyanis olyan külső raktárba (Újpesti rakparti pótraktárunkba) került, ahol a folyamatos előkészitési és válogatási munkálatok a meg nem felelő légállapot miatt nem voltak elvégezhetők. A csökkentett feldolgozási szalag maradéktalanul ellátta az új beszerzésű könyvek feldolgozását; sajnálatos viszont az a tény,hogy a feldolgozás mértékének csökkenésével együttjárt az átfutási idő növekedése. Növelte az átfutási időt a xerox-másolással végzett cédulasokszorositás, amely ugyan kitűnő minőségű katalóguscédula reprodukálását teszi lehetővé, de üteme természetszerűen lassúbb,mint a korábbi eljárásoké volt. A könyvfeldolgozási szalagon felszabadult munkaerőt katalógusaink rekonstrukciójára használtuk fel. A betűrendes alapkatalógusban befejeztük a teljes választólapozást és az ú.n. gyorsreviziót. Az intenzivebb katalógusjavitás keretében - szemben a korábbi gyakorlattal, mely minden javitást a teljesen új sokszorosításon futtatott át - a helyszíni javitást alkalmaztuk. Ez az átragasztásos eljárás tehermentesíti a sokszorosítást. Jelentékeny mértékben haladtunk előre a szakkatalógus bontása, választólapozása és gyorsreviziója terén. Különgyűjteményeinkben a korábbi évek szintjén folyt a dokumentumok feldolgozása.Régi könyvek feldolgozásóban 1969. folyamán az előkészítő munkára esett nagyobb súly, ennek keretében nagyszámú RMK és antiqua ideiglenes céduláj a készült el, Folyóii*attárunknak a csere—revízió lebonyolitá—