A MTAK munkatervei, beszámolói, éves jelentései 1964.

1 ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS

Könyvtárépitéssel kapcsolatos feladatunk a tervezési szintű "beruhá­zási programhoz szükséges adatszolgáltatás volt, melynek folyamatá­ról és dokumentumairól részletes nyilvántartást vezetünk. Ennek év­végi átvizsgálása alapján megállapíthattuk, hogy feladatunkat - a munkaterv globális teljesitése mellett - elvégeztük. E teljesítményt azért tartjuk kiemelésre móltónak, mert a programkészítés megkezdé­sekor sokkal inkább tisztában voltunk annak jelentőségével, mint a vállalt munka méreteivel, időigényességével és részben a vele járó, részben a nem szükségszerűen adódott nehézségekkel. E téren - mint­hogy hasonló jellegű munka a hazai könyvtárügyben eddig csak az Or­szágos Széchényi Könyvtárban folyt - csupán közvetett tapasztalatok­kal rendelkeztünk, s a számtalan tennivalót tartalmilag tulajdon­képpen csak az egyes feladatok sorra kerültekor, annak végzése köz­ben ismertük meg. A könyvtári-szakmai vonatkozású program elkészítésével kapcsolatos feladatok zöme a könyvtárvezetésre, a Beruházási és épitési Csoport­ra és a Könyvtárban szervezett Könyvtárópitési munkabizottságra há­rult. /A bizottság tagjai: Fodor Zoltán, Szemrédi József, Csapodi Csaba, Vitályos László, Weger Imre/. Szükség szerint, alkalmankint vonta be munkájába a munkabizottság a Könyvtár más vezető munkatár­sait; sorozatos konzultációkat tartott könyvtárügyi és más szakem­berekkel; részt vett a könyvtárvezetésnek illetékes akadémiai és más főhatósági szervek /MTA Terv- és Beruházási Osztálya, Kutatás Ellátó Szolgálatának Épitésügyi Osztálya, ÉM Középülettervező Vállalat ter­vező irodája, Épitésügyi Minisztérium Tervezési Főosztálya stb./ képviselőivel folytatott megbeszélésein. Külső szakértőként vettek részt az év egy időszakában a programkészítésben Tombor Tibor és Farkas László, az Országos Széchényi Könyvtár hasonló munkában ta­pasztalatokat szerzett munkatársai. A programkészítés munkájának gerincét a több vonatkozásban és válto­zatban kidolgozott adatcsszeállitások képezték, melyeket sokszorosí­tásban bocsájtottunk a tervezők rendelkezésére. Előállításukban je­lentékeny szerepet vállalt Fotólaboratóriumunk és Könyvkötészetünk. Adatszolgáltatásaink, amelyek igen sok jogszabály, utasitás, szab­vány, valamint véleményezés és felhasználható tapasztalatokat tar­talmazó dokumentumok áttanulmányozásával készültek, könyvtárügyi és épitész-szakemberek egyöntetű véleménye szerint mind tartalmukat, mind részletességüket tekintve lényegesen meghaladták a kötelező és szokásos adatszolgáltatások szinvonalát és mértékét. A programkészítésnél felhasznált dokumentumok közül megemlitjük a tárgyuk szerint kiválogatott külföldi folyóiratok vonatkozó cikkei­nek, szakkönyvek részeinek összegyűjtött anyagát, amelyek egy részé­ről házilag kivonatokat, fordításokat, emlékeztető utalásokat készí­tettünk. Ezzel párhuzamosan gazdag dokumentációt gyűjtöttünk - főleg a korszerű könyvtári berendezésekre és felszerelésekre vonatkozóan ­külföldi vállalatok és képviseletek prospektusaiból, valamint a Könyvtártudományi és Módszertani Központ szakkönyvtárának dokumentu­maiból. Az összeállított épitési programtervvel, amely egyebek közt a Könyv­tár távlati funkciótervét is tartalmazza, illetékes vezető akadémiai szerveken kivül könyvtárügyi testületek /Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács, Magyar Könyvtárosok Szabó Ervin Köre/ is fog­lalkoztak; a szélesebb körű közvélemény részéről tapasztalt érdeklő­dés kielégítését napilapok és folyóiratok /Népszabadság, Magyar Nem­zet, Magyar Tudomány, Könyvtáros, Magyarország, Közalkalmazott/ cik­kei és közleményei szolgálták. Könyvtáros munkatársaink a programkészítés folyamatáról osztályveze­tői értekezletek utján és a Könyvtárépitési munkabizottság sorozatos megbeszélésein kaptak rendszeres tájékoztatást. Ugyancsak a tájékoz­4

Next

/
Thumbnails
Contents