Fekete Gézáné (szerk.): Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK közleményei 37. Budapest, 2001)
VEKERDI LÁSZLÓ: A Bolyai-gyűjtemény a Bolyai-kutatásban
94 Vekerdi László Egy gyűjtemény — akár kézirat, akár könyv — értékét önbecse határozza meg, de közhasznúságát a felhasználók teremtik meg, s Alexits akadémikus monográfiája mellett a Bolyai-levelek a legszebb bizonyíték, hogy e tekintetben a Gyűjtemény — és a Katalógus — milyen hasznos szerepet vállalt és tölt be; amit különben Benkő Samu a Bolyai-levelekhez írt Jegyzetekben (és az Akadémiai Könyvtár Kézirattárában a levelek kibetűzésével töltött hosszú órákkal) nyugtázott. A bevezetésben írt óhaja pedig ma is változatlanul érvényes: „Ha az olvasónak e válogatás lapozgatása közben hiányérzete támadna, e sorok írójával együtt bizakodjék benne, hogy előbb-utóbb csak elkészül a teljes Bolyai-levelezés kritikai kiadása." 2 5 (Csak hát hány olvasónak és főleg kultúrpotentátnak támadt azóta „hiányérzete"?) kolerába esett, emiatt Besztercén 9 napig feküdt, és elgyengülve folytatta útját (K 23/88). Nem lehet megilletődés nélkül olvasni 1858. aug. 8-án írt levelét, melyben betegségét panaszolja, és egyben alkotói képességét bizonygatja. Lábbaja ágyhoz kötötte, de szelleme friss és sokat dolgozik matematikai munkáin — írja: »mert úgy elfoglal- és ragadnak a mathesisi tárgyak és oly, mondhatom rengeteg süker- vagy eredménnyel, mint fiatal korom-, legjobb erőmben, sőt némileg még hatosban, minek oka persze az: hogy azóta készületem is mind gyarapodva a megfejtendő problémákat annál hatalmasb erővel támadhatom meg, és úgy, hogy már alkalmasint egy sincs azok közöl, még a legdesperáltabb is, melyet megfejteni képes ne lennék.«" (Bolyai-levelek 261—262., Katalógus 10—11. A Bolyai-levelek betű szerint, a Katalógus mai átírásban, jelentéktelen változtatásokkal ill. kiegészítésekkel közli.) 25 Bolyai-levelek 28. Benkő Samun kívül, illetve előtt nem sokan ismerték el a Gyűjtemény és főleg a Katalógus használatát s még kevésbé hasznát: bár azért olykor szinte szó szerinti átvételek találhatók belőle; lásd pl. fentebb 4. jegyz. De tán terjed mégis a Gyűjtemény híre s értékelése, amint egy újabban megjelent könyv is mutatja: János Bolyai. Der Mozart der Mathematik. Leben und Werk. Hrsg. Annemarie MAEGER. Hamburg, 1999. A köszönetnyilvánításból láthatóan a szerkesztő, A. Maeger járt az MTA Kézirattárában és — a fakszimilékből láthatóan — gondosan tájékozódott (annál különösebb a címben — és csak ott — a hosszú „ó"; netán azt hivatott jelezni, hogy a Bolyai Jánosként a cím felett látható kép úgyszintén nem hiteles? Vagy mégis? A kép szeme, orra, álla mindenesetre Benkő Zsuzsanna, szája Farkas képére emlékeztet, a 18. oldalon). Közli a könyv, a Katalógusban található jelzet megadásával, Bolyai János javaslatát Ferenc József császárnak, melyben Üdvtana szellemében a közjó gyors előmozdítását célzó tervet tár elő (Johann Bolyais „Kaiserbrief", 107—126). Csatolva megtalálható ugyanott az első és az utolsó oldal fakszimiléje (mindkettőt a B. J. — a katona is közölte), s a „Kaiserbief' előtt ügyes válogatás található az Üdvtanból, Benkő Samu Bolyai János vallomásai (Bukarest 1968) alapján. A könyv végén az Appendix fakszimiléje látható, és Bolyai János általi német fordítása-átdolgozása, az eltérések pontos megadásával. Ezen a már Stáckel által közölt Raumlehre-n kívül megtalálható a Responsio Stáckel fordításában, a temesvári levél („Entdecker-Brief" von J. Bolyai an seinen Vater), a Schmidt-biográfia s egyéb fontos részletek, úgyhogy a könyv egészében jó áttekintés Bolyai János általában (pontosabban „Stáckel-szinten") ismert matematikájáról és — ez a könyvben az új — filozófiájáról. A két terület kapcsolatát Tóth Imre szakavatott Einfiihrung)& teremti meg: Von Wien bis Temeswar: Johann Bolyais Weg zur nichteuklidischen Revolution. (21—68). A — mint mindig — szellemes és Szellem-igéző Tóth Imre-írásból jelen összefüggésben elsősorban az a fontos, hogy többször és expressis verbis hivatkozik a „Bolyai János — a katoná"-ra, és ezzel a Gyűjteményre. Tóth Imre mindig nagyon megválogatottan citál és hivatkozik; mintha kezdene a Gyűjtemény „a Stáckel'Mel egyenlő citálási rangra emelkedni?
