Fekete Gézáné (szerk.): Örökségünk, élő múltunk. Gyűjtemények a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (A MTAK közleményei 37. Budapest, 2001)

MARTH HILDEGARD: Az Elischer-féle Goethe-gyűjtemény

196 Marth Flildegard jes, hogy rajta keresztül feltérképezhető Goethe hatalmas életműve, a család, ahová született, a miliő melyben élt, a gyermekkori bábszínház-élménytől a weimari udvar hangulatán át az ilmenaui búcsú perceiig minden, mely a kivételesen hosszú és zse­niális életút jellemzője. A költő életének főbb állomásaihoz igazodva és a gyűjtemény könyvei között tallózva, elsőként a Goethe-otthont idéző Goethe's Vaterhaus és a Goethe-Bilderbuch u című kötetek említésre méltóak; felidézhető a gyermekévek „csodája", mely a kará­csonyra kapott kis bábszínházban ölt valóságot oly mértékben, hogy a hozzá fű­ződő érzések ott lapulnak még a felnőttkor emlékeiben 1 3 is: a Wilhelm Meisters Lehr­jahre, a Dichtung und Wahrheit, mind a korai benyomások mélységéről tanúskodnak. Irodalmi közhely, miszerint a „Faust" megírásának éveiben megelevenednek a haj­dani bábélmények is. Mint tudott, a XVIII. sz-i otthoni „bábjátszás" szokása első­sorban az arisztokrácia, majd a tehetős polgárság körében válik divattá; ezt a han­gulatot őrzi C.Jü^el Das Puppenhaus u című munkája és J. Fr. Schink 1 5 1778-ban kiadott Marionettentheater című könyve, melyeket Elischer Boldizsár is érdemesnek tart a megszerzésre. A költő tanulóéveit idézi a Wolfenbüttelben kiadott Ottó Bojarzin 7 kötet. Amikor 1770-ben Goethe — szülői kívánságra — befejezi jogi tanulmányait Strassbourgban, a következő esztendőben megjelent doktori téziseiből egy példány „hozzánk is eljut" 1 8. A strassbourgi évek Goethe számára meghozzák a Herderrel 1" való személyes ta­lálkozást, és két év múlva a „Sturm und Drang" közös kiadását (1773). Barátságuk nyomon követhető a Briefe aus dem Freudenkreise 1 0 című kötetben. Az 1773-ban megjelent „Götz von Berlichingen mit der eisernen Hand" n című szín­műnek az 1774-ben megjelent második kiadása található a gyűjteményben. (Goethe 12 Goethe's Vaterhaus. Frankfurt am Main, 1863. MTAKK 397.386 Goethe-Bilderbuch. Hrsg. v. Franz Neubert. Lpzg. MTAKK 398.670 13 GOETHE, J. W.: Életemből. Költészet és valóság. Ford. Szóllősy Klára. Bp. 1982. 14 [JUEGEL] Jügel, Carl: Das Puppenhaus, ein Erbstück in der Gontard'schen Familie. Frankfurt a. M. 1857. Druck v. Osterrieth. MTAKK 397.436 15 J. Fr. Schink dolgozta fel egy XVI. századi „saga" alapján az ős-Faust legendát. Ez a munka is része a gyűjteménynek. 16 SCHINK, J. Fr.: Marionettentheater. Wien-Berlin-Weimar, 1778. MTAKK 398.221 17 BOJARZIN, Ottó: August von Goethes Heidelberger Studentenjahre. Wolfenbüttel, 1917. Zwitzler. Szá­mozott pld.: 43. Nr. MTAKK 397.696 18 GOETHE: Positiones juris ...die 6 augusti 1771...Argentorati, 1771. Tip Heitz. MTAKK 398.610 19 J. G. Herder (1744—1803): német költő, műfordító, esztéta. 1776-ban Kari August herceg hívására, de Goethe tanácsára érkezik Weimarba. A „Sturm und Drang" vezető egyénisége; ahogy a „nyelv"­ről és az „irodalom"-ról vélekedett, Európa-szerte nagy hatást gyakorolt az írókra, művészekre. Visszautasította az idegen modell követését, vallotta a német nyelv gazdagságát, és minden érdek­lődésével a „népköltészet" felé fordult. 20 Briefe aus dem preundenkreise von Goethe, Herder, Höpfner und Merck. Aus den Handschriften herausg. v. K.Wagner, Lpzg. Fleischer, 1847. MTAKK 397.140 21 GOETHE, J. W.: Goetz von Berlichingen mit der eisernen Hand. Frankfurt a. M. Zweite Aufl. 1774. MTAKK 397.023 A fenti kiadáson kívül Elischer Boldizsár még hétjele kiadást szerzett meg, és ebben az esetben ter­mészetesen nem számítjuk az Összes Művekben szereplő változatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents