Kónya Sándor: A Magyar Tudományos Tanács 1948–1949 (A MTAK közleményei 35. Budapest, 1998)

II. - 3. Az egységes kutatóintézeti hálózat kialakításának kezdete - B) Intézet-alapítások, átszervezések

gató Tanács tagjaira a következő javaslatot alakította ki: Berei Andor, Friss István, Háy László, Nagy Imre, Nagy Tamás. A Pártkollégium egyetértett a javaslattal és az MDP Titkárság elé utalta döntésre. Azt a megjegyzést fűzve hozzá, „ha a Titkárság jóváhagy­ta, az Igazgató Tanács üljön össze és dolgozza ki a javaslatot a káderkérdés megoldására és beszélje meg a megfelelő szervekkel." 3 Ugyanezen a pártkollégiumi ülésen szerepelt az Állam- és Jogtudományi Intézet Igaz­gató Tanácsára vonatkozó javaslat is. E szerint: Szabó Imrét, Ries Istvánt, Erdei Feren­cet, Beér Jánost és Antos Istvánt javasolták a Tanács tagjainak, titkárnak Csanádi Györ­gyöt. A Pártkollégium azzal a megjegyzéssel fogadta el: „Antos (István) elvtárs marad­jon ki belőle, Erdei (Ferenc) csak akkor legyen benne, ha vállalja". A Közgazdaságtudományi Intézet létrehozását megelőzte a Magyar Gazdaságkutató Intézet feloszlatása. Gerő Ernő augusztus 6-án rendelte el az Intézet megszüntetését, és vagyonának zár alá vételét. Az MTT vette át az Intézet zárolt anyagát, könyvtárát, stb. és adta át a később felállított Közgazdaságtudományi Intézetnek. 4 4 A Tudományos Tanács intézetalapító és átszervező javaslata vagy véleményezési joga nem mindig érvényesült. Szeptember 16-án tartott Pártkollégium ülésén szerepelt „Javaslat a magas és mélyépítő ipar részére közös tudományos intézet szervezéséről" szóló előterjesztés azzal a megjegyzéssel került le a napirendről, hogy az erre vonatkozó javaslatot „a Népgazdasági Tanács már elfogadta". 4 5 Valószínűleg az történt, hogy a javaslat, amelynek dátuma augusztus 24-e, - mivel augusztusban nem volt pártkollégi­umi ülés, sőt szeptemberben is csak 16-án -, az MTT véleményezése nélkül került a Népgazdasági Tanács elé. így született meg szeptember 15-én a Népgazdasági Tanács 192/10/1949. N. T. sz. határozata az Egységes Építéstudományi Intézet létesítéséről. A határozat lényege az volt, hogy az építésügyi miniszter felügyelete alatt működő Építés­tudományi Intézettel egyesítették az Állami Mélyépítéstudományi és Tervező Intézet tudományos részlegét „a magas- és mélyépítés minden ágának műszaki tudományos szolgálatára". A határozat szerint az építésügyi miniszter felügyelete alatt álló intézet munkáját a felügyeletet ellátó minisztérium, az Országos Tervhivatal és a Közlekedés­és Postaügyi Minisztérium képviselőiből álló bizottság koordinálja és az intézet igazga­tóját az építésügyi miniszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztésére a Minisztertanács nevezi ki. Nincs szó az MTT-ről sem a koordinálók, sem az igazgatói kinevezés előterjesztői között. Más esetben is elmaradt az MTT hivatalos megkérdezése. A Műszaki Szakosztály szeptember 9-i ülésén Gillemot László szakosztály tag bejelentette, hogy a Népgazda­sági Tanács előtt fekszik az a tervezet, amely szerint az Alumínium Kutatóintézetet leválasztják az Elektrokémiai Tanszékről. Gillemot László arra a megjegyzésre, hogy ezt a javaslatot előbb az MTT elé kellett volna terjeszteni, közölte, hogy „Gerő Ernő államminiszterrel folytatott megbeszélése alapján a szétválasztásra vonatkozó tervezetet három napon belül kellett beadnia." így a Tudományos Tanácsnak csak szóbelileg jelen­tette be. Azt, hogy mégsem általános gyakorlatról van szó, alátámasztja egy ugyanak­kor hozott, a Népgazdasági Tanácsnak egy másik határozata (200/10/1949. N. T. sz.), amely az egyes kutatóintézeteknek a könnyűipari miniszter felügyelete alá való helyezé­séről szólt. Ebben a határozatban több olyan utalás van, amely az átszervezések tekinte­tében felhívja a figyelmet az MTT egyetértési jogára. („Szeszipari Kutató Intézet. Az Intézet a szükséghez képest a Tudományos Tanáccsal egyetértésben átszervezhető". Dohányipari Vegyészeti Laboratórium. A laboratórium, ha külön vizsgálat eredménye indokolttá teszi, a Tudományos Tanáccsal egyetértésben Dohányipari Kutatólaboratóri­129

Next

/
Thumbnails
Contents