Kónya Sándor: »Magyar Akadémia állíttassék fel...« Akadémiai törvények, alapszabályok, ügyrendek 1827–1990 (A MTAK közleményei 32. Budapest, 1994)

„... Magyar Akadémia állittassék fel..." Bevezető tanulmány

Miután a közgyűlés által az alapszabályban meghatározott taglétszámot a közgyűléseken betöltötték, minden újabb tagfelvétel esetén egyik évről a másikra módosítani kellett az alapszabályt. Ez az egyik pontja volt az 1949-es alapszabálynak, amely az 1950-es évek elején évente változott. 1951-ben kettővel, illetve 12-vel emelték fel a rendes, illetve levelező tagok számát, 1952-ben 2 új rendes és 2 új levelező taggal emelkedett a taglétszám. Később nem rögzítették az alapszabályban a létszámot, hanem a közgyűlés felhatalmazta az elnökséget a létszám évenkénti meghatározására. Többször átalakult az osztályszerkezet, ami miatt szintén többször került sor részleges alapszabálymódosításra. 1951-ben 8-ra emelték az osztályok számát. A kémikusok addig a III. és a VI. Osztályhoz tartoztak, de külön Vegyész Csoportot alkottak. Ebből a csoportból alakult meg a VII., a Kémiai Tudományok Osztálya. Az addigi IV Agrártudományok Osztálya ketté vált és IV Osztályként a Biológiai Osztály működött tovább, az agrártudományok képviselőiből pedig megalakult a VIII. Osztály. Ez az átalakítás rövidéletűnek bizonyult. 1952-ben a Biológiai Osztályt megszüntették és a biológusokat két osztályba, az Orvostudományi (általános biológia, mikrobiológia, hidrobiológia, kísérleti állattan, antropológia) Osztályba, illetve az Agrártudományok Osztályába (növénytan, növényélettan, talajbiológia, leíró állattan, stb.) sorolták be. Az V Osztály elnevezése Biológiai és Orvosi Tudományok Osztálya lett, az Agrártudományok Osztálya ismét a IV. számot kapta. így az osztályok száma 7-re csökkent. A biológusok külön osztállyá szervezésének gondolata néhány év múlva ismét felmerült. 1955-ben az elnökség létrehozta a Biológiai Csoportot 22 biológusból, akik tagjai maradtak a IV. illetve az V osztálynak is. A Csoport lényegében osztály jelleggel működött. Az 50-es években bővült az elnökség. 2-ről 3-ra emelkedett az alelnökök száma, 5ről először 6-ra, majd 8-ra a választott elnökségi tagoké. 1955-től a főtitkár munkájának segítésére új tisztséget is létrehoztak az „akadémiai titkári" funkciót. Többször átszervezték az akadémiai hivatali szervezetet, hol Akadémiai Hivatal, hol Adminisztrációs Hivatal, hol csak Hivatal volt a neve, vezetőjének elnevezése is e szerint változott és jelent meg az alapszabályban. 1954-től megkezdődött a gazdálkodás és gazdasági ellenőrzés decentralizálása, az osztályok gazdálkodási hatáskört kaptak, az elnökség a tudományos osztályok között osztotta el a pénzügyi kereteket. Az 1949-es törvény által kitűzött, az országos kutatásirányítás fő feladatait az Akadémia csak részben tudta megoldani. Valamennyi kutatóintézet tudományos munkájának az irányítása megvalósíthatatlannak bizonyult, az országos kutatási terv is inkább különböző témák gyűjteménye sem mint valódi terv volt. Viszonylag hamar kiderült, hogy a kijelölt funkcióhoz nincsenek meg a feltételek és nincsenek meg a partnerek sem. A minisztériumok különböző nehézségeket támasztottak a hozzájuk tartozó kutatóintézetek akadémiai irányítását illetően. A kutatástervezést végül több éves huzavona után kormányrendelettel szabályozták, amely igen bonyolult eljárást írt elő a kutatástervezés címén. Bár a törvény 1949-ben kifejezetten nem jelölte ki feladatul, az Akadémia új vezetése, mint egyik legfontosabb programot hirdette meg a dialektikus materializmus elterjesztését a tudományos kutatásban. Mindazok a változások, amelyek 1949-től az Akadémia életében lezajlottak, amelyek egy része alapszabály-módosításokban is testet öltött, 1956 tavaszára megérlelték egy új alapszabály kidolgozását. Ez az alapszabály, amelyet az 1956. évi rendkívüli közgyűlés fogadott el és amelyet az Elnöki Tanács 1956 augusztusában erősített meg, 28