Domsa Károlyné, Fekete Gézáné, Kovács Mária (szerk.): Gondolatok a könyvtárban / Thoughts in the Library (A MTAK közleményei 30. Budapest, 1992)

KÖNYVTÁR ÉS HAGYOMÁNY – LIBRARY AND TRADITION

Könyvkötéskutatás az MTA Könyvtárában Rozsondai Mariamé Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest A wolfenbütteli Herzog August Bibliothek nemrég megjelent ősnyomtatvány-ka­talógusának 1 recenzense, a berlini Staatsbibliothek ősnyomtatvány-gyűjteményé­nek vezetője, azt kifogásolta többek között, hogy hiányoznak a katalógusból a könyvkötésekre vonatkozó leírások. 2 A nagy nyugati aukció- katalógusok már a múlt században megadták a könyv kötésének hosszabb-rövidebb leírását is, mely az utóbbi évtizedekben a régikönyvekről készült bármiféle jegyzék elengedhetet­len tartozékává vált. Egy könyv értéke korabeli kötésben általában kétszer annyi; ha pedig a kötés ismert könyvkötőművész munkája, akkor a sokszorosa is lehet. 3 Az MTA Könyvtárában Csapodi Csaba vezette be a kötéskatalogizálást 1969­ben, majd javasolta kutatási témának. Rózsa György főigazgatónál ez a téma megértésre és támogatásra talált. Az azóta eltelt több mint két évtized során a nemzetközi könyvvilág tudomásul vette, hogy az MTA Könyvtárában jelentős számú művészi kötéstábla található. Az Akadémia Könyvtárának mintegy másfél száz ún. német típusú, szignált reneszánsz kötéséről a Mainzban kiadott nemzet­közi Gutenberg Jahrbuchban 1988-ban megjelent cikk 4 nyomán pl. a tekintélyes Times Literary Supplement is hírt adott. 5 Nem szükséges annak bizonyítása, hogy egy közel félezer éves tárgy már kora miatt is értékes. Ha az adott tárgy egy könyv, akkor ezt annak szellemi értéke még fokozza. A tipográfia szépsége, az iniciálék színezése, gyakran aranyozása, az illuminációk pompája további gazdagító tényezők. A nyomtatott könyv eseté­ben a tipográfia azonos a kiadott pár száz példányban, de a kézi festésű illumi­nációk és kezdőbetűk minden egyes példányban egyediek. Ugyanez vonatkozik a könyv kötésére is, minthogy akkor az is kézműves munka volt. Mivel a korai századokban a könyveket kötetlenül szállították, legtöbbször a vevő, vagyis a „ Gondolatok a könyvtárban " 85

Next

/
Thumbnails
Contents