Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Politika — közélet — újságírás

233 I. A parlamenti karcolatokból bontakozik ki legteljesebben Mikszáth közéleti, társadalmi és politikai gondolatvilága. A parlamenti élet eseményeivel való szüntelen és folytonos foglalkozás arra készteti, hogy elmélyüljön a közélet jelenségeibe, a felszín mögött keresse-kutassa a láthatatlan vagy a háttérben meghúzódó, mozgató erőket. Én, aki végigolvastam a gyorsírásos jegyzőkönyv alapján kiadott Képviselőházi Napló köteteit (és rövid regesztákat készítettem a kritikai kidás számára) fel tudom mérni azt a viszonyt, amely az író és parlament között kialakult. Azonnal feltűnik, hogy Mikszáth nem beszámolót írt, de ez nem is volt feladata, hiszen az ő karcolata után a Pesti Hírlapban kivonatosan ismertették a napi parlamenti vitát. Felmérhető az is, hogy mi kötötte le a figyelmét, mit tartott fontosnak vagy lényegtelennek, mi volt az, amihez nem értett, s milyen témákba fáradt bele. Ami foglalkoztatta, az benne van a karcolatokban, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem érdekelte a költségvetési vita, a különféle adóemelések és a képviselőházhoz benyújtott kérvények, kivéve amikor abból politikai botrány kerekedett. Teljesen érthető, hogy a nagyobb, elhúzódó viták közvetítésébe belefáradt. Ilyen volt például a középiskolai reform vitája, mert a végén úgyszólván vallásháborúvá fajult a protestánsok és katolikusok között. Vagy a keresztényzsidó vegyesházasságról szóló törvényjavaslat, mert alaki kérdéseken vitáztak. Mikszáth szatírákat írt, de erkölcsi felelősséggel nyilatkozott a dolgokról: „nem tudjuk — írta egy helyütt —, meddig írhatjuk még e rovat fölé, hogy a »Tisztelt Házból«". Mert ha így megy, mint ahogy ma ment, megérhetjük még azt az időt, hogy a csapláros azzal utasítja rendre az ivóban duhajkodó legényt: »Csihaj te! Azt hiszed, a képviselőházban vagy?«

2 A kéviselőház eseményeit figyelve kínzó tapasztalatok szűrődtek le benne. „Itt kell elmondanom — szakítja meg a képviselői szónoklatok jellemzését -, hogy a mi parlamentünkben annyi komolyság sincs, mint a körmöm feketéje. Az »anekdoták parlamentje« ez. Egy beszéd, amelyben adomák nincsenek, olyannak tűnik fel, mint a sótlan kenyér ... A legtöbb beszéd az adoma kedvéért készül, s mondatik el. Általában el lehet mondani, hogy Magyarországot adomákkal kormányozzák,"

3 A végtelenbe nyúló viták, az érvek helyett gondolatszegény szólamok képpé formálódnak egyik karcolatában: „Hatalmas füstmacskák gomolyognak. S ebben a nagy füstben érnek meg azok a nagy eszmék, amik ismét füstté lesznek. Az örök füst itten a szignum!"

4 2. MKÖM 65. köt. 18. 3. MKÖM 65. köt. 97-98. 4. MKÖM 67. köt. 153.