Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

174 hatványozott mértékben, s Jókai fényes írói kiválóságai nélkül. De hát a hálás utód lelkesedhetik nagynevű elődjéért, s leróhatja iránta való kegyeletét. Hiszen fiatalabb korában Mikszáth már írt Jókairól. Ha nem is kapunk tudományos becsű életrajzot, megelégedhetünk amolyan regényes korrajzfélével is, amilyen pl. a Mereskovszkij Leonardo da Vincije, mely anélkül, hogy pontos és megbízható adatokon épülne föl, mégis gyönyörűen megrajzolja hősének alakját, s oly művészettel illeszti bele kora hangulatába, hogy elolvasása nemcsak élvezettel, de haszonnal is jár, mert lelkünket fogékonnyá teszi hőse jellemének megértésére. Mikszáth könyve, a huszonhét fejezet poétikus, fantasztikus címe is ilyen élvezetes olvasmányt ígér. Az Epilogban meg egyenesen kimondja Mikszáth, hogy nem volt célja szénát-szalmát összehordani, „s e gezemicét kinevezve életrajznak, elérje azt, hogy az olvasó mindent megkapjon és megtudjon, ami Jókaival történt, amit mondott és csinált, csak éppen őt magát, az egyéniséget ne kapja meg", ő a színtiszta igazságot kereste, „nem a fotografusféle rideg, hanem a művész igazságát", s a sokféle Jókai közül, akiket ő s mások ismernek, lepingálta azt, amely mindegyikhez hasonlít s egyik se egészen, az igazi, hamisítatlan Jókait, amint műveiben és élete folyamában megnyilatkozik. Az igazság evvel szemben az, hogy Jókairól se megbízható életrajzot, se jellemrajzot nem kapunk, de még csak regényes korfestést sem a koráról. Mikszáth homlokegyenest az ellenkezőjét nyújtja annak, amit ígér. Az egyéniséget akarja kidomborítani, s belefojtja a részletek rajzába. De micsoda részleteket rajzol! Nem ám az életfolyamat többé-kevésbé fontos mozzanatait kutatja ki pedáns pontossággal, hanem jelentéktelen semmiségek, s a nyilvánosság elé éppen nem való magánügyek, lagzik, házi szokások, perpatvarok stb., azok a motívumai, melyekből olyan írónak, mint Jókai, az életnyilvánulásait megmagyarázni s ebből az egyéniséget kifejteni akarja. Az egész munka a lényegtelen epizódok kiszínezésének s éppen a fontos események, lényeges dolgok elnagyolt, fölületes leírásának oly zagyva tömkelege, telve ellentmondásokkal, üres, semmitmondó frázisokkal, hogy sokszor bizony Mikszáth jóhiszeműségében és tárgya komolyságában is kételkedünk. Mintha egyebet se akart volna, csak mendemondák, pletykák, szóbeszéd után Jókai gyöngéit, élete pikantériáit összekeresni, s ezeket még jobban kiszínezve, a mi szenzációra éhes közönségünknek frivol olvasmánnyal szolgálni. Szánalmas erőlködés hatását teszi ránk a könyv, melynek írója lelkesedni akar hőséért s tárgyáért, de nem tud, ellenben szellemeskedő, hatásvadászó hajlama minduntalan elragadja, s ahol alkalmas talajra bukkan, vígan s vakmerően szökdelteti nyugtalan pegazusát. Jókainak se emberi, se írói jellemét ebből az életrajzból nem értjük meg, sőt még csak fogalmat sem nyerünk róla. Ami gyöngeség,