Rejtő István: Mikszáthiáda. Cikkek, tanulmányok (A MTAK közleményei 29. Budapest, 1992)

Élmény és olvasmányélmény

164 Egy másik államférfi, kit mint XV. Lajos testvérét Artois grófot a komornyikjai, egy fanadrágba tesznek be napról-napra a politikai tanácsadói, persze hogy aztán a nadrág gyűretlen rajta, ám de mozdulatai nem plasztikusak, szintén visszahozta a könyvet azzal, hogy igen pompás részletek vannak benne, de mit ér — mert „nem elég száraz". (Hja, én csak ilyen nedveset tudok írni.) A harmadik politikus ellenben így szólt: — Mesés helyek vannak a könyvben, különösen a politikai részekben, de engemet kihagytál. Ha bele szúrod még azokat, amiket megjegyeztem s kihagyod a kihagyandókat, akkor nagy dolgot írtál, fiú! Az utolsók között érkezett meg a Jókai Róza Fesztyné levele, melyben azt írja többi közt: „Ezt tartom a maga legtökéletesebb munkájának." Képzelhetni, hogy bíztam (pedig már anélkül is sok szép kilóra vittem fel), boldogan rakosgattam a beérkezett példányokat egymás tetejébe, beléjük se tekintve egyelőre, mert az ünnepekre való gyönyörűségnek hagytam meg a margók adatainak beillesztését a szövegbe. Addig is úgy állt ott az asztalon a nagy rakás könyv, mint egy diadaloszlop, mely az én dicsőségemet hirdeti. Kevély hangnyomattal mutogattam barátaimnak, vendégeimnek: — No végre megírtam a legtökéletesebb könyvemet! Dicsekedtem vele fűnek-fának, hogy még Beöthy Zsolt is megdicsérte, s még az éjféli misére is elmentem hálát adni a Gondviselésnek, hogy egy ilyen derekas munkát engedett végeznem az ex-lexben. Az első ünnepen pedig hozzáfogtam a végleges szöveg megcsinálásához nagy kedvteléssel. Mert hát nehézségek közt ír az ember, de mulatozva javít. Ez már csak olyan, mintha az embernek egy szép leánya van és azt öltözteti szép ruhába, a nyilvánosság elé, egy ráncot itt igazít meg; egy máslit oda tesz, a hajfonatot lejjebb ereszti... amoda egy gombostű kell. A rizsporos pamacs kéznél van. A nyakra talán más násfát kapcsol, az ingvállba más színű szalagot húz. Szóval ez már gyönyörűség, nem munka. Im hát előveszek egy tiszta példányt s belerakom mohón a Beöthy Zsolt adatait, akinek az esze egész bibliotéka, amit ő mond, az mind alapos: törlök, másítok, pótolok, hozzáírok, aztán más példányt veszek elő, egész nap dolgozom, kihúzgálok egész lapokat. Ez se jó, az se jó. A kínos verejték veri ki a homlokomat. Fáj, mikor egy-egy kedves gondolatomat ki kell a szemétre löknöm, mert az új adat, ami tudomásomra jutott, tarthatatlanná teszi az összes következtetéseimet. Mint mikor a vakolat hull, egyik tégla mozdul