Gyárfás Ágnes, Bárány Péter: Az első magyar bölcseleti mű és története. Jelenséges lélekmény (A MTAK közleményei 27. Budapest, 1990)

Irodalmi, történeti és költött személyek

232 "Mivel mindnyájunknak nagyobb vagy kisebb bolondságunk vagyon ... kik nagyon megszokták a képzelődést, azok eszével nem bírnak a józan elmének okfői, bármi erősek és fontosak legyenek is azok" (226.), írja a normálisnak elfogadott, de meggyőzhetetlen emberről, az emberi nem jelentős százalékáról. A gyógyításról azt mondja, hogy nemcsak gyógyító szerekkel, hanem "lélektudományos orvosságokkal" is gyógyíthatók. Sajnos, egyetlen eljárást sem említ. Ezúttal az ötlöny szavára hívnám fel a figyelmet. Kitaláció, melyet ő a szótára alapján az ötlök, ötölvény, szembe ötlik és a lény, nála löny szavak ötvözeteként újít. Nem rossz szó, nem is mond ellent a nyelv szabályainak. A kitalált lényekre ezen kívül nincs más szavunk. A részegség "Az eszelősséggel nagyon megegyez a részegség, melyben máskép látszanak lenni a dolgok, mint a józanságban". A részegség fokozatait is leírja, de dühöngő, kötekedő részeget nem említ, csak aki elbágyad, s elalszik. Egyéb rendkívül való állapotok Ide sorolja a kellemes vagy kellemetlen események hatására fellépő indulatokat. Mivel ezeket külső hatás váltja ki, előbb vagy utóbb, de helyreáll az ember lelki egyensúlya. Az örömé korábban, a bánaté később gyógyul. Nála nincsenek reménytelen állapotok. "A bánatnak orvosa az üdő" (131.), írta korábban. Ha figyelembe vesszük fiatal korát és az 1790-es országgyűlést megelőző és követő nemzeti reménykedés álomvilágát megértjük bizakodó szemléletét az emberi elme legtragikusabb állapotáról. Megjegyzés Birtalan Győző és a felvilágosodás mentálhygiénéjével foglalkozó szerzők többsége kiemeli a "hypochondria" elterjedtségét. Szinte kideríthetetlen, hogy a szentimentalizmus név alatt ismert nagy érzelmi hullám, mely Európa fölött áthömpálygött oka vagy okozata-e a hypochondriának. Sydenham angol betegségnek nevezte (Birtalan, 1983.), de később, Csehovot olvasva úgy érezzük, hogy az orosz értelmiség sem maradt mentes alóla. Tudták a franciák is, hogy vannak "édes fájdalmak", mint azt Zimmermann (l.o.) könyvében megjegyezte. Gluck zenéjében mesél arról a szomorúságról, amiről Byron költeményeiben, mondván: "érezni, hogy vagyok, még ha fájdalommal is". Bárány is ír édesded fájdalomról az érzelmekről szóló Könyvében. Vegyült érzelemnek nevezi, amikor a lélek "szenved, s a test megadja magát". Lenhossék Mihály (1804 és 1825) kompendiumában rátapintott e betegség lényegére. Találó elemzése, esetleírása és diagnózisa alapján Hermann Imre (1966) úgy vélte, hogy a pszichoszomatikus betegség korai, kitűnő leírását adta. A magyar költészet jelzőt is talált az édesded fájdalomhoz, mint érzelmi állapothoz: keseredés, mondta Csokonai, s ki tudná találóbban jellemezni. A kor minden költőjében, Ányosban, Daykában, Csokonaiban, Bessenyiben élt a melankolikus életérzés. Kármán József Fannija a melankólia korának tipikus képviselője. A melankolikus hangulat évszaka az ősz, napszaka az este. A realitásoktól egyre távolabb kerülő ember valójában álomvilágba hull, amint azt Szauder József Estve és álom című könyvében ihletett átérzéssel és tudományos pontossággal megírta.