Gyárfás Ágnes, Bárány Péter: Az első magyar bölcseleti mű és története. Jelenséges lélekmény (A MTAK közleményei 27. Budapest, 1990)

Irodalmi, történeti és költött személyek

210 eme lélekháza a' magatudásnak, gondolatoknak, érzékenységeknek, akaratunk nyil­vánkozásainak, és minden önséges mozgásnak székhelye" (20.). Vállalja tehát az agy és az idegrendszer szerepének meghatározó voltát a lelki tevékenységben.* A Jegyzésben, mely Bárány Péternél ritkán kiegészítés, inkább konklúzió, minden félremagyarázást elkerülendő leszögezi: "Tehát a' lélek önön erejenek minden nyilvan­kozásait testi eszközök altal viszi vegbe " (20.). A lélekház hipotézist azzal zárja le, hogy "amíg az inakat [idegeket] pontosan nem simerjük, találgatni nem érdemes" (20.). Épp­úgy fölösleges azon elmélkedni, hogy a lélek "egyszerű-e, szerkesztett-e, tüz-e, vékony levegő-e, pára-e, hat-e a testre vagy csak hatni látszik, s ezenközben vagyon-e szüksége közbenjáróra valami láthatatlan lélekzetre (spiritus) vagy nem? meg nem lehet a tapasz­talásból fejteni" (24.). Esméret tehetség A megismerő képességet nevezi esméret tehetségnek, melyhez két dolog szükséges: a tárgyas nyom [külvilág] és az észrevevő lélek. A megismerés eredménye a kép, mely­nek minőségét a figyelem határozza meg. A képek vegyüléséből válnak a foganatok (31.). Például ahhoz, hogy az aranyra gondoljunk, nem elég ismernünk annak az arany­ra, mint fémre jellemző tulajdonságait, arra a tudati munkára is szükség van, amely a látott fémhez hozzákapcsolja a sárga színt. A sárga szín a kép megalkotásának úgyne­vezett nemérezhető része, mely nagyon fontos Bárány Péter rendszerében, mert a kép­alkotásnak e két pólusú feltétele kapcsán születhetnek elvont fogalmaink, mint pl. a lé­lek fogalma. Az érzékelt adatok ugyanis a figyelem, a fosztogatás, az egybecsatlás, az egyeztetés, az emlékezés segítségével új és új relációban tűnnek fel és az érezhető és nemérezhető képek, vagyis az érzékletes és elvont fogalmak végtelen sorát foganatosít­hatják. Leibnitz és Wolf az esméret tehetséget alsó és felső tehetségre osztották, foly­tatja Bárány Péter. Az alsó tehetség, amellyel a "barmok és csecsmők" rendelkeznek: képet alkotnak, van képzeletük és emlékezetük. A felnőtt ember fogalmi gondolkodásra, kivált képal­kotásra alkalmas. "Kant szerint ezen osztály csak annyiban jó, amennyire általa az es­méret tehetség lépcsőit, nem pedig módjait kívánjuk egymástól megkülönböztetni" (33.). "Az én vélekedésem szerént, folytatja, ... feloszolhat az esméret tehetsége termő (produktív) és újratermő (reproductiv facultas) tehetségre. Mert amaz mintegy nemzi a mi képeinket, ez pedig azokat megújítja" (33.). A termő tehetséget az érző eszközök szolgálják. Az újratermő tehetség "melyek közönségesen értelemnek (intellectus) mon­datnak ... adnak a mi esméretünknek formát (külszabást)" és e képességünk "ösSzvel­let (synthesis) és taglat (analysis) által munkálkodik" (34.). A 26. pontban utal arra, * . « A modern lelektan az idegfiziológiai folyamatot elektromos es kémiai jelenségekből vezeti le, melyek hatására a központi idegrendszer meghatározott pontján létrejön a lelki tevékenység. A Bárány Péter-féle mechanikus vagy gépelyes hatás elektromos jelenséggé finomult. A chimikus­választó hatást elfogadja ma is a tudomány, de a kémia értelmét a vegyülésből és nem a szétvá­lasztásból alkotva fogadta el nyelvünk.

Next

/
Thumbnails
Contents