Kabdebó Tamás: Blackwell küldetése (A MTAK közleményei 26. Budapest, 1990)
I. A küldetések előzménye
37 Yverdenben meglátogatta Pestalozzit. 1 Ajánlólevele volt hozzá, s a nagy nevelésügyi reformer szívélyesen fogadta. 2 A július 25-én Chamonix-ban írt feljegyzés jól jellemzi a klasszikus Grand Tourokat megörökítő stílusát. Egy antikváriusnál Blackwell megvette magának Saussure négy kötetes Voyages dans les Alpes című munkáját. 3 Már korábban, Genfben megvásárolta Rousseau összes műveit húsz kötetben, elolvasta a Nouvelle Heloise-t, melyet túlságosan érzékinek és szentimentálisnak talált. Nagyon tetszett neki viszont "Lord Byron csodálatos költeménye", a Childe Harold, amit utazásai során mindig magával vitt. A Hotel de Londres-ben lakott, egy első osztályú, drága szállodában, s a burgundi volt a kedvenc bora. "Rendkívül meglepett, mikor előszőr jártam Magyarországon 1820-ban, hogy a jobb magyar vörösborok némelyike mennyire hasonlít a burgundira, különösen a budai és Erlau egri borok, bár miként a magyarok, kissé túl tüzesek; a boroknak is, az embereknek is hasznára válna a szelídítés, s a megfelelő csillapítás jó tulajdonságaikat bizonyára észrevehetően megnövelné." Ez volt az első alkalom, amikor Blackwell Magyarországot említette. Mindent egybevéve Blackwell-t legjobban a turisztika érdekelte. "Annak aki a Mont Blanc-on jár, Snowdon csak vakondtúrás, a Wesminsteri Apátság pedig eltörpül a milánói dóm mellett." Az olvasó megtudhatja - a címzett bizonyára tudta is -, hogy Blackwell először 1819-ben, majd 1821-ben járt Londonban, "a két látogatás közti időt Itáliában töltöttem". 4 Augusztusban Blackwell alpinista meteorológiai naplót vezetett és a hotel többi vendégét tanulmányozta. Olaszul társalgott az olasz nemesekkel, majdnem beleszeretett egy olasz hölgybe, egy diplomatával politizált és hangot adott ama félelmének, hogy "egy forradalom Itáliában köztársasághoz, és robespierrei túlkapásokhoz vezethet." 5 Ugyanakkor elítélte a laibach-i kongresszusra készülődő Szent Szövetséget, akik "szét akarják zúzni a szabadságot Spanyolországban." 6 Az otthoni politikai élet eseményei, bármilyen érdekesek is, távol történtek, s csak régi újságokból szerezhetett róluk tudomást. Castlereagh 1. Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827) svájci nevelőreformer volt, aki tanítási módszerét arra alapozta, hogy a gyerekek képesek saját magukon segíteni. 1805-től 1825-ig Neuchatcl mellett, Yvcrdonban egy kollégiumot vezetett, vő. Encyclopedia Britannica, 8. köt. Chicago, 1982, 138. old. 2. Travcls, 106. lap. 3. Ibid., 108. lap és passint. A. Ibid., 115. lap. 5. Ibid., 159. lap. 6. Ibid., 163. lap.