Fekete Gézáné (szerk.): Telekiek alapítványa. Az Akadémiai Könyvtár az alapítástól az önálló könyvtárépületig 1826–1988 (A MTAK közleményei 24. Budapest, 1989)
"Példamutató nagy ünnep"
Küzdeni, tűrni és tanulni — Vörösmarty versének is ezek a kulcsszavai. A kérdés ilyenkor csak az lehet, hogy van-e okunk annyi optimizmusra, mint a költőnek volt, van-e értelme küzdeni, tűrni és tanulni. Úgy hiszem, az Akadémiai Könyvtár felavatása, az új épületbe való bevonulása szimbolikus értékű, és ennek a gesztusnak, amelyet az Akadémia tett, országra, világra ható következményei vannak. Az Akadémiai Könyvtár története lényegében egyidős az Akadémia történetével. Nem egyszerűen felvilágosodást hozott a magyar nemzet számára, nem a vállalkozási politika koncentrációját és éthoszát teremtette meg csupán a magyarság számára. Még valamit bizonyított, — bizonyságát adta annak, hogy ez a nép nemcsak tanulékonyságban, hanem alkotó gondolatban is európai színvonalat tud elérni. És bár tanulékonyságunk sem mellékes, ahhoz, hogy alkotóerőnk is legyen, az Akadémia intézményeinek — köztük a Könyvtárnak — legnagyobb üzenete mégiscsak az, hogy itt, ezen a közép-európai földön alkotó gondolat terem. Az újra időszerűvé vált európai gondolat jegyében újra jelentkezünk, sorbaállva bár, a felzárkózás és a modernizáció szándékával, de nem a lebecsülés, az önfeladás szándékával ezen a piacon. Ezért is fontos esemény országunk, nemzetünk életében és történelmében az, amire éppen ma, éppen egy jeles évfordulón került sor: a Könyvtár új épületének avatása. Ha pedig az előzményekről és a feladatokról esik szó, akkor szólni kell annak az intézménynek a küldetéséről is, amelyet elsőrendűen szolgál a Könyvtár, az Akadémiáról, a mögötte fölzárkózó nemzeti tudásról, a tudomány jelentőségéről. Olyan berendezkedésben és oly viszonyok között élünk, amelyek közepette szakadatlanul hivatkoznak a tudás értékére. Ám olyan mechanizmusokat telepítettek az emberi együttműködés kereteibe, hogy ez a tudás minduntalan leértékelődött. Van-e éppen a kormány képviselőjének joga méltatni a tudomány és a tudás jelentőségét ? Esedezem ennek a jognak az elismertetéséért, hagyják jóvá azt kérem, hogy legyen joga ennek a kormányzatnak a tudás, a tudományos igényesség és a felvilágosultság jegyében és szellemében szólni. Új, és megújulást szorgalmazó program nem képzelhető el anélkül a tudás nélkül, amely a Tudományos Akadémiában s annak intézményeiben — mindenekelőtt az Akadémiai Könyvtárban — felhalmozódik. Ez ma programatikus értékű lépés is tehát, nem csupán gesztus. Jó, hogy én mondhatom ki, örülök ennek a megtisztelő megbízatásnak, de az egész kormány nevében állíthatom, hogy ma ennél erősebb szándék kevés van ebben az országban és ezt éppen vereségeink hatására, veszteségeink hatására kell kimondanunk. Az Akadémia Könyvtára — szerepénél, funkciójánál fogva — világos tudósítást ad küldetéséről. Igazán szükségtelen éppen ebben a tiszteletméltó gyülekezetben ezt méltatni. Mégis három dologra szeretnék hivatkozni. Az egyik, hogy a tudás felhalmozásának nagyszerű közgyűjteményi színtere ez, ahol most állunk, és így, ezen a módon a tudomány és az értelmiség integritásának kifejezője is. Mondhatnám azt is, hogy a Könyvtár az Akadémia leginkább interdiszciplináris intézménye, éppen az értelmiségi lét legkifejezőbb formája. A gondolkodó ember, ha értelmiségi, akkor mindenekelőtt a mindennapokon túltekintő képességekkel és ilyen természetű következtetésekre való képességekkel megáldott ember, és csak másodszor szakember. De ilyen képességű előrelátó értelmiségi ember nem lehet — ha nem szakember, a gondolkodó ember értelmiségi mivolta szakértelem nélkül mit sem ér. Ezt azért tartottam fontosnak, már-már ünneprontó módon ezen a szép napon megemlíteni, mert manapság, a szűkösség világában, a versenypálya kiszélesedése idején a tudományokban, 45
