F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)

Úti levelek

6 nagyságot és magyar dicsőséget hirdetne! bárcsak azzal, amivel e város dicsekedhetik, mi is dicsekedhetnénk otthon! — Bátran mernék fogadni, hogy a mi nagyjaink nagyobbak voltak, mint ezekéi, már csak azért is, mert egészen a mieink voltak, míg például München, ha már bajorra nem akad, más német tartományból keres olyat, akinek Bajorország körül valami érdeme lehet, hogy dicsőítse. Bezzeg nem volnánk mi zavarban: hogy kinek emlékét örökítsük meg szobrokban és képekben, csak volna rá pénzünk és kitartásunk és vállalkozóink, akik ha kell 1000, 2000 mázsás szobrokat is öntsenek.[3] Mindenkitől azt hallom, hogy az amit itt látok, igen kis mérvű ahhoz képest, amit további utamban látni fogok. Annál leverőbb reám nézve, hogy hazámat, de különösen városunkat azzal sem lehet összehasonlítanom, amit eddigi utamban láttam! — Maga ez a vendéglő, melyben szállva vagyunk, méltó tárgy a tanulmányozásra, kivált annak, aki vendéglőt akarna felállítani. Igaz, hogy nálunk minden igyekezettel sem lehetne egy Isart teremteni, melynek egy csatornája a vendéglő udvarán folyván keresztül, gépeket hajtson, általok maga magát a negyedik emeletig felvezesse, s kellemes és jótékonyan simuljon a vendéglős akaratához, — hihető, hogy Simon úrból is otthon minden erőlködése mellett alig lehetett volna ilyen vendéglős, — de hogy e vendéglő és a mieink közti különbséget mégis sokkal kisebb körre szorítani lehetne, az tagadhatatlan. Simon úrnak alighanem szerencséje, hogy egykor szegény fiú volt, s apja 5 forinttal küldte világra, különben talán nem emelte volna vendéglőjét a jelen magas fokra. Még otthon olvastam, hogy némely keresztülutazó drágálja az itteni kiszolgáltatás és szoba díját; de én erre nem mondhatok egyebet, mint hogy az a fény és kényelem, melyben itt a vendégek részesülnek, olcsóbbért alig lenne kiállítható. Csak kell tenni egy kis különbséget azon helyzet közt, melyben itt vagy a debreceni rozzant vendéglőben részesül az ember, még pedig meggondolva, hogy ily különbség mellett is nem sokkal kevesebb az, amit nálunk oly vendéglőben fizetni kell, hol az is megtörtént már, hogy éjjel patkány ment a vendéghez látogatóba. De beszélnem is kellene már az itt látottakról. Legelői teszem, hogy az itteni 100.000 lakosnak 24 temploma van, egyik nagyszerűbb, mint a másik, mind az építészet, mind a díszítményezés tekintetéből, fal és üvegfestésekkel rakvák, kivéve az egy ref. imaházat, mely itt is egyszerű. Voltunk a sírkertben, melyet méltán nevezhetek kertnek. Megszámlálhatatlan mennyiségű itt az érc- és márványemlék, és díszes halottház. Minden halottat, mihelyt felöltöztették, e házakba hoznak három napra. Épen ott létünkkor is volt benne, és hoztak különféle korú és állású halottakat, melyek közül csecsemők és öregek virágok és egyébbel oly csinosan fel voltak ruházva, hogy az ember csaknem elfeledte, hogy már nem élnek. Nálunk ez nem így van, mi nem sokat teszünk egymásért sem élet sem halálban. No de nem is igen van mivel.