F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)

A debreceni "arany ember"

56 De nemcsak a malom számára jelentett sokat a siker: Csanak József további életére is fontos felismeréseket eredményezett a londoni utazás, megerősítette korábban is tapasztalható közéleti érdeklődését és felelősségérzetét. Uti leveleinek nyomtatott szövegébe fel nem vett feljegyzései szerint: "Legnagyobb tapasztalatom, mit tettem az, hogy szegény vagyok. Nincs módomban csak egyet is létesíteni azon ezer és ezer féle közül, ami embert és nemzetet naggyá és dicsővé tesz. S ami még nagyobb: szegény egész országunk, alig van valamije, kivéve a mindennapi betevő falatot." Mindezért azonban nemcsak a külső körülményeket okolja: "Ha hazámra gondolok, el kell szomorodnom, mily elhagyatott ott minden. Jóformán csak gázolunk mindenen, ami utunkba esik. Sok emberélet folyt le hiába, nagyon sokat keveset tesznek azért is, amiért a pénzt felveszik. Kénytelenség a rugója legtöbb dolgainknak, nem ügyszeretet, azért nem is igen van látszatja." Hazatérése után kezdődött az a csaknem két évtizedes periódus, amikor a legaktívabban vett részt a közéletben és a legtöbbet tett városáért is. Amikor az István gőzmalom igazgatásának öt esztendeje lejárt, Csanak József és VáradySzabó Lajos még fél évig megmaradt a posztján, amíg az új vezetés beletanult a munkába. Az erre az időre járó 14.000 forintot teljes egészében az Emlékkert Társulatnak adták, s így vált lehetségessé a társulat céljainak a megvalósítása. Az Emlékkert Társulat létrehozásával Csanak József hasonló gondolkodású társaival együtt három, számára különösen fontos célt kívánt együttesen megvalósítani: a város sivár, homokos tereinek — elsőként a Nagytemplom és a Kollégium közötti térségnek és a mai Kálvin-térnek — ápolt, gondozott parkká alakítását, egyszersmind pedig bennük szobrok felállítását, amelyek részint a múlt emlékezetre méltó eseményeit illetve alakjait állították a város lakóinak szeme elé, részint mint képzőművészeti alkotások egy Debrecenben különösen hiányzó kultúra első hírnökei lettek. Az Emlékkert Társulat ügyeiről az úti levelekben gyakran esik szó, — pl. Münchenben és Stuttgartban ezért keresi fel a vaskerítések gyártóit és ezért látogatja meg a müncheni öntődét is. Az első tervezett szobor, Marsalkó János alkotása, a szabadságharc egyik utolsó csatájának, az 1849 augusztus 2-iki debreceni ütközetnek emléket állító sebzett oroszlán (5. kép) "az orosz seregek által itt vívott csata évfordulója napján, az elesett hősök és eltiport eszmék feltámadása jelképéül" szolgált, míg a második, Izsó Miklós Csokonaija (6.kép) mindmáig egyik legszebb köztéri szobrunk, "a Debrecenben született, élt és kiszenvedett Csokonai Vitéz Mihály népköltőnek emel engesztelésül emlékszobrot" — írja Csanak József a Magyar Tudományos Akadémiának 1868 májusában, leveléhez három fényképfelvételt mellékelve a szoborról, "egy ifjú hazai művész" kiváló alkotásáról. A továbbiakban figyelmét először a hozzá legközelebb álló kereskedősegédek szociális és kulturális helyzetére irányította. Egyik létrehozója volt a debreceni kereskedő ifjak "kórodájának", előmozdítója a tanoncok vasárnapi iskoláztatásásának és önképző egyletük létrehozásának, amelynek évekig elnöke volt, leszerelve tekintélyével a főnökök ellenkezését, akik azt nehezményezték, hogy az