F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)
Jegyzetek
44 [44] Juhász József a szabadságharc emigráns ezredese volt. [45] A Westminister-palota Charles Barry tervei szerint készült neogót épület. Alapkövét 1840-ban rakták le, 1862-ben lényegében készen volt, bár a parlament üléseinek szünetelése idején még folytak a belső munkálatok. [46] Szerelmey Miklós (1803-1875) litográfus, feltaláló (lO.kép). Részt vett az 1830-as párizsi forradalomban és a belga függetlenségi háborúban. A pesti litográfiái műkőnyomó intézet vezetője lett, majd a szabadságharc idején a bankjegynyomda igazgatója ezredesi rangban. 1850 óta emigránsként Londonban élt. Silicat zopissa nevű találmánya évek óta foglalkoztatta a sajtót, vezetékek, tetőzetek és falak szigetelésére használták, főként a nyirkos levegő okozta károsodás ellen. Nagy sikert jelentett számára, amikor megbízták találmánya alkalmazásával a londoni parlament és a Szent Pál székesegyház épületén. A világkiállításon ezen anyaggal impregnált papírcsövei keltettek feltűnést. 1862. október 20-án hosszú cikk és arckép jelent meg róla az Ország Tükrében, Csanak József azonban nyilván egy korábbi tudósításból ismerte Szerelmey találmányát. [47] A Westminster templom London gótikus székesegyháza, az angol királyok, politikusok, tudósok, gondolkodók, költők és más kiemelkedő személyiségek nyughelye. [48] L. a41.sz. jegyzetet. [49] A kristálypalota az 1851-es világkiállításra a Hyde-Parkban épült J. Paxton terve szerint üvegből és vasból. Utóbb lebontották és 1853-54ben Sydenhamban újból felállították. 1862-ben a világkiállítás céljaira újból igénybe vették. [50] Az Eldorado londoni varietészínház volt. [51] A Hortobágy 1862. július 19-i tudósítása szerint augusztus folyamán tervezték a debreceni gyümölcs-csarnok megnyitását. Ugy látszik azonban, hogy erre nem került sor, mivel Csanak József — aki a kertészeti egylet választmányi tagja volt — 1863-ban üzletében ingyen átadott egy helyiséget az egyletnek kiállítási és közvetítési csarnok céljára. [52] Az angolok szimpátiája olyan erős volt Garibaldi iránt, hogy a Times, amely a vezető lapok közül egyedül foglalt állást ellene, több mint 3000 előfizetőjét elveszítette, s emiatt kénytelen volt változtatni véleményén.