F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)

Úti levelek

25 goncát taszított, ami nekem csak azon megjegyzésre ad alkalmat, hogy jobb volna, ha emberfeletti ügyessége valami hasznosabban nyilatoznék. Egyébiránt van itt ember egyébre is, és épen azért talál itt működési tért és elélhetési módot minden emberi és nem emberi rendkivűliség. Ily roppant népességtől kitelik, hogy aránylag megfizesse azon fáradságot, mellyel a 8 éves Nathaliát édesapja a kötélen, nyaktörő állásokban szép arca bájai kifejtésére megtanította, és azon dobolást, melyet egyik színpadon egy 3 éves fiúcska a tökély legnagyobb fokával tett, s a 180 fontos, 13 éves fiú láthatásában örömet találjon. Batthyány és Kossuth mellszobrait, melyet a palotából kimenethez közel vannak, még egyszer látni visszamentem a kertből, [57] meg sem gondolva, hogy ily rövid idő után uj bemeneti díjt kelljen fizetni. Azonban úgy volt, s mint a velem voltak azután mondták, kiabált is utánam a Policeman, de én nem vettem észre, ő pedig, valőszinűleg szándékom ártatlanságát belátva, békén hagyott. Voltam Grenwichben, ott megkínált az állam egy rokkant kosztosa abból a fehér profontból, amilyennel ő él; végigmentem a Themse alatti alagúton, voltam templomban, galériákon, múzeumokban, a bankban, a börzén, a Dowerban, Barkley sörgyárában, állatkert, gyümölcscsarnok, árúraktárakban, melyek mindenike elegendő anyagot nyújtana egy-egy hosszú értekezésre, végre sok színházban. [58] Láthatod ezekből, hogy Londonról Londonból többet írnom már maga a tárgybőség is csaknem lehetetlenné teszi, annyival inkább, mert holnap visszafelé indulunk. Páris, 1862. aug. 28. Reggeli 8 óra tájban Londonból elindulva, s egy darabig vasúton, azután tengeren, Franciaországban pedig ismét vasúton utazva, esti 8 órakor már itt voltunk. Roppant gyorsaság! — A tengeren — dacára némely gyönge idegzetűeknek, ismét egyikünknek sem volt semmi baja. Most, mikor már túl vagyok Londonon, — mert míg benne voltam, óriási voltától megigézve nem mertem ellene szólani, — most kedvem telik benne, hogy nekiforduljak és elgondoljam, mennyit szenvedtem benne. Az embernek sohasem adnak levest, vagy ha igen: nincs benne köszönet, vizet se adnak semmihez, hacsak különösen nem kérjük, de ha van is víz: nem meri az ember a rossz kávéra inni; az ágy — hacsak az ember erősen sokba keríteni nem akarja, — felette kemény, a paplan vékony, a párnában alig van fél font toll; — arra meg, hogy az ember rágyújthasson, a helyet és időt nagyon keresni kell, annak az utcán vagy népszínházon kívül helye alig lévén; szóval nem bánom, hogy kinn vagyok abból az országból, hol a húst véresen eszik.