F. Csanak Dóra: Egy debreceni kereskedő Nyugat-Európában. Csanak József úti levelei 1862-ből (A MTAK közleményei 19. Budapest, 1987)

Úti levelek

26 Párisban legelőször is levest kértem, s ha hazamegyek, nem győznek levessel, úgy kiéheztem az örökös vaj, tojás, sonka, kolompér, mustár stb. mellett, melyeket az ember összevegyít, s úgy tölti magát velők. — Minden nőnek, aki Londonba megy, ajánlom, hogy nagy türelemmel előre felfegyverkezzék. Z.né asszonyságnak egész Londonban nem tudtak kedvérevaló levest főzni. Az a sok különös szokás, mely a londoni illemszabályokat képezi, s a legfcfob dolgoktól a legkisebb csekélységekig mindenben nyilvánul, csak azért nem bántott túlságosan, mert az még eldöntésre vár: vájjon nem az övéik-e jobbak a mi szokásainknál? A tengerszorosán innen már nem oly szép zöld a fű, a legelésző barmok soványok, a lovak girhesebbek, a virág és veteményágyakat felverte a gyom, s a házak viskószerűek, körülbelül mint nálunk. S különös! szinte jól esett ez elhagyottabb vidékeket látnom, s azon gondolatot tovább fűznöm: hogy Magyarország is lehet még olyan, mint most Franciaország. — Azonban nem sietek a reménységgel, mert még azután látandom Párist, és vidékét, mert későn érkeztünk be és itt még nem láttam egyebet, mint nappali fényességű egy-két utcát és nappali fényességű boltokat. Páris, 1862. aug. 30. Ha már az ember idefáradt, hát csak akar érte valamit látni. Nagy alvás után tehát tegnap reggel nyakunkba vettük lábainkat egyetlen útitársammal, — a többi még Londonban maradt, — s felkerestük a magyar utazótársaság ügynökét. Ettől hallottam, hogy levelem érkezett ugyan, de neki nem adták ki, mert ajánlva van s a címzett sajátkezű aláírása nélkül a postán marad. Miután S. ur egyideig beszéddel tartott, azután nejének mutatott be, ki Debrecenből való, s beszélgetésben úgy eltelt az idő, hogy egyszercsak d.u. egy óra lett. — Csak ekkor indulhattunk el egy izraelita vezető atyánkfia nyomán, kiről nemsokára észrevettük, hogy semmit sem tud. — Jártunk ugyan vele a Louvreban, a Tuilerákban és kertében, a Napoleon, Vendőme piacokon és a Concordia téren, hol egy Egyiptomból idehozott 3500 éves 5000 mázsa súlyú oszlop van, és ahol Robespierre 1500 embert lenyaktilóztatott, végül pedig magát Robespierret lenyaktilózták. Láttuk a Párist kétfelé metsző Seine folyamot, s végigmentünk az árúfolyosón, melynek lábait végtelen hosszúságú házsor képezi,[59] melyen esernyő nélkül az elfáradásig mehetni, hol gazdagon feldíszített boltok tulajdonosai fizetik a boltbért, anélkül, hogy bárki is tőlök valamit venni merne. Voltunk az ország alsóházában (16.kép), hol egykor a köztársaságot kikiáltották,[60] s elhaladtunk a pénzcsarnok mellett, — mindezt ebéd ideje előtt d.u. 5 óráig. De végre is kiütötte magát a szeg a zsákból. Ugyanis elég olcsó és jó ebéd után dalművet akartunk hallani. Jegyet váltattunk s kétféle helyet a színházban már meg is ültünk, s mégsem adatott a dalművet — a Hugenottákat[61] —