Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosai (A MTAK közleményei 18. Budapest, 1987)

III. A könyvtárosok biográfiája

96 1893-ig volt a könyvtárnál altiszt, majd 1894-től a főtitkári hivatalba ment át. Az 1894. évi Almanachban mint a főtitkári hivatal szolgája szerepel. Az 1918. évi Almanachban szerepel utoljára. írod.: MTAK Kézirattár RAL 768/1887. Almanach, 1894.129.1. Ak.Ért. 1919. 105.1. GYÖRKÖSY [JIRKA] ALAJOS (1896-1973) Középiskolai tanárképző-intézeti tanár, könyvtáros. 1922-ben bölcsészdokto­ri, 1923-ban a pesti egyetemen latin-görög szakos középiskolai tanári okle­velet szerzett. Ugyanez év decemberétől, Hellebrant Árpád elhúzódó beteg­sége, majd nyugdíjazása miatt, már dolgozik a könyvtárban és a főtitkár (Balogh Jenő) 1924, márc. 27-én kéri az Országos Magyar Gyűjteményegye­tem ügyvezető elnökétől Csánki Dezsőtől Jirka Alajos kineveztetését a Gyűj­teményegyetem tudományos tiszti létszámába alkönyvtárnoknak, és intézked­ni aziránt, hogy őt a VKM az MTA könyvtárába ossza be szolgálattételre. Györkösy 1925-től helyettes, 1927-től végleges rendes tanár a budapesti gya­korló középiskolában. 1938-1949-ig középiskolai tanárképzőintézeti tanár volt. 1959. dec. 31-i nyugdíjazásáig mint beosztott állami tisztviselő az MTA Könyvtárában dolgozott. Harmincöt éven át az Akadémiától havi tiszteletdíj­ban részesült. Munkakörére vonatkozólag 1937-től van adatunk. Ez évtől kezdve a feldolgo­zásra váró könyv anyagnak a katalogizálók közti szétosztását Györkösyre bíz­ta Szinnyei József főkönyvtárnok, mivel ezt az anyagot ő ismerte a legjob­ban. (Előtte Bártfay Szabó László végezte ezt a munkát.) "... Egész tisztvi­selőt megillető munkát végez... , mert könyvtári teendőit a többi tisztvise­lővel egyidőben d. e. 9-1-ig, s ha kell azontúl is végzi. Ügyköre: Intézi a kötelespéldányok és az új szerzemények dolgát, naplózza, osztályozza, s a további katalogizálásra a tisztviselőknek kiosztja..." — írta a főkönyvtárnok. Melich János legfőbb segítőtársa volt a könyvtárba bekerülő mindennemű könyv- és folyó iratanyag kezelésében és raktározásában. Az 1946. márc. 5-i munkaköri kimutatás példázza ezt a legjobban. 1949-ben a könyvtári "Beszerzési osztály" a régi kézirattár előtti úgyne­vezett "kisirodában" dolgozott. Itt folyt a könyvek átvétele, naplózása, a címleírásra való előkészítés; a kötelespéldányok teljes és a csereforgalom egy részének adminisztrációja. A polcokon, vagy szekrényekben állt a fel­dolgozásra váró kurrens anyag. A könyvek kiválogatása és szakozása is itt történt, valamint a folyóiratok nyilvántartása. A részleget Györkösy Alajos vezette, a beosztottja: Wodetzky Imréné. Ok ketten végezték az összes munkákat— írta Keresztury Dezső már idézett munkájában. Amikor a könyvtár­ban a fő munkaterületeket 1949-ben először szervezték osztályokká, Györkösy Alajos lett a beszerzési és raktározási osztály vezetője. Később ez módosult.

Next

/
Thumbnails
Contents