Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosai (A MTAK közleményei 18. Budapest, 1987)

I. A könyvtár fejlődése a könyvtárosok kinevezése, alkalmazása és munkássága szempontjából 1831-1949

34 A Könyvtári Bizottság javaslata a gyakorlatban megvalósult azzal a különb­séggel, hogy Likavecz János helyrébe a főkönyvtárnok Hellebrant Árpádot vonta be 1876 januárjától. A kisegítő altisztek Mészáros János, Szebenyovszky And­rás és Molla Izsák voltak. Ez a könyvtárosegyüttes másfél évtizeden át ma­radt állandó és együttműködésük minden szempontból hatékony szellemi lég­kört teremtett a könyvtár fejlődésére. Szerepe volt ebben Hunfalvy Pál értő és szakavatott vezetésének, bölcs irányításának, és természetesen a kor tudo­mányos és technikai fejlődésének. Ez az időszak volt a könyvtár történeté­nek egyik legproblémamentesebb fejezete. A Könyvtári Bizottság útmutatásával, Hunfalvy Pál, 1891. november 30-án bekövetkezett haláláig vezette a könyvtárat. Halála korszakot zárt le a könyvtár történetében. Az ő nevéhez fűződik az Akadémia Könyvtárának, egy zárt tudós testületi könyvtárból, modern igényeknek megfelelő nyilvános könyvtárrá alakulása. Életének utolsó két évtizede viszonylagos nyugalomban telt el. FRÖHUCH RÓBERT A 19. század utolsó évtizedében az Akadémia felső vezetésének megvá­lasztásában uralkodó bizonytalansági 94j hatással volt a könyvtárra is; meg­mutatkozott ez a főkönyvtárnok választásakor. Hunfalvy Pál halála után az Akadémia Igazgatótanácsa Szily Kálmánt a nemrégen választott főtitkárt bíz­ta meg a főkönyvtárnok helyettesítésével,[95] és csak egy év múlva tett javaslatot a Könyvtári Bizottság az összes ülésnek a főkönyvtárnok kineve­zésére. A javaslat így hangzott: "1. A m.tud. Akadémia állandó könyvtá­ri Bizottsága, hivatkozással az Alapszabályok 52. paragrafusa és az Ügy­rend 43. és 53. paragrafusaira, amelyek az akadémiai könyvtár felügye­letét, szükségleteinek állandó szemmeltartását, vezetésének irányzatát és a rávonatkozó javaslatok tételét e bizottságra ruházzák, bátorkodik javaslatát a megüresedett főkönyvtárnoki állás betöltésére nézve a következőkben elő­terjeszteni. A Könyvtári Bizottság, noha azon szerencsés helyzetben van, hogy az Aka­démiának több olyan tagját nevezhetné meg, akik tudományos működésük alap­ján ez állás betöltésére teljesen hivatottak volnának, ha másnemű hivatalos elfoglaltságaiktól megválva, egész erejüket a könyvtár szolgálatának szentel­hetnék, de figyelembe véve, hogy az ily nagyterjedelmű és gyakori haszná­latú könyvtárnál, mint aminő a m.tud. Akadémia Könyvtára, amelynek több szakja még kellően lajstromozva és rendezve nincs, s amely éppen a tudo­mányos folyóiratokra és társasági kiadványokra nézve még tetemes kiegészí­tésekre vár, fölöttébb kívánatos az, hogy a főkönyvtárnoknak, mint akadé­miai tagnak, a tudományos irodalmi munkásság mellett első és főfoglalatos­sága a vezetésére bízott könyvtár legyen, mindezeket megfontolva, a Könyv-

Next

/
Thumbnails
Contents