Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosai (A MTAK közleményei 18. Budapest, 1987)

I. A könyvtár fejlődése a könyvtárosok kinevezése, alkalmazása és munkássága szempontjából 1831-1949

30 könyvtárosi munkát. Beteg ember lévén egyébként is kíméletre szorult. Ebben az időben sem könyvtári írnok, sem könyvtári szolga nem állt a két könyvtárnok rendelkezésére. Külön szolgát csak 1854 második felében kapott a könyvtár Emődy Mihály személyében, aki a palotába költözés után megvált a könyv­tártól, akadémiai szolga lett. [80] A két könyvtárnok közel négy évig dolgozott együtt. Repiczky betegsége miatt lassan minden munka Hunfalvy Pálra hárult. O naplózta, katalogizálta az új beszerzéseket, végezte a kölesönzést, a reklamációkat, gondoskodott a köttetésekről, és a még feldolgozatlan statisztika szakot katalogizálta.[81] A könyvtár gyarapodásával nemcsak a tennivalók szaporodtak, hanem a férőhely is mind szűkebb lett. Az Akadémia saját székháza építéséről Albrecht főherceghez küldött — Hunfalvy Pál fogalmazta — előterjesztésének B. pontjában olvasható indoklás szerint: "... annyira megszűkült a hely, hogy miután a hetenként szaporodó könyvek nemcsak általán kétsorosán, jó­részt még háromsorosan is felállítván s emellett is több szobának középhe­lye is egészen el van lepve, sőt nemcsak olvasó, de könyvtárnoki dolgozó szoba sincs.. ."[82] Teleki József elnök 1855 februárjában történt halála után, saját könyv­tára is az Akadémiába került. Ez év március végén elhunyt Repiczky János alkönyvtárnok is. Hunfalvy Pál magára maradt. Az új elnök, Dessewffy Emil Toldy Ferencnek írt levelében közli, hogy a Teleki-könyvtár utolsó osztályát, a "Theologiai szakot", valamint Teleki József elnök hagyatékát Hunfalvy Pál átvette és az Akadémia üléstermében és más szobáiban felhalmozva állnak. Még a nyári akadémiai szünetben kell ezeket szakonként szétválasztani és felállítani, amire a könyvtárnok maga elégtelen. Ezért mellé rendelte Pod­horszky Lajost, akit az Akadémia még 1855-ben Repiczky János helyébe ajánlott. [83] Podhorszky Lajos valóban dolgozott is a könyvtárban mint ha­vidíjas, kinevezése azonban halasztódott. Az Akadémia 1857 tavaszán tartott összes ülésében: "Hunfalvy Pál könyv­tárnok jelentette, hogy miután Repiczky János halála óta a hivatalban maga van, s a folyó hivatalos foglalatosságok által gátolva a gyűjtemény nagymérvű szaporodásainak feldolgozásában csak lassan haladhat; az intézet érdekében kéri a gyűlést, hogy Repiczky János helyének állandó betöltését kérje a Tek. Igazgatótanácstól; mégpedig Podhorszky Lajos úr kinevezése által."[84] Az összes ülés egyetértett Hunfalvy Pál javaslatával, és ajánlotta az igazgatótanácsnak Podhorszky Lajos alkönyvtárnoki kinevezését és egyben a Török-magyar történeti kútfők szerkesztőjévé történő megbízatását.[85] Újabb könyvtárosok kinevezése Podhorszky Lajos ajánlásával egyidőben Toldy Ferenc újabb személyi in­dítványt terjesztett az Akadémia elé: Az eltávozott Érdy János érem- és pénzgyűjtemény őre helyett, szükség volna "egy, az okmánytárba és kézirat-

Next

/
Thumbnails
Contents