Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Bevezető

BEVEZETŐ A fiatal Vörösmarty baráti köre levelezésének jelen kiadása kiegészítő jellegű és hézagpótló szándékú. Hiányoznak belőle magának a költőnek a levelel, amelyeket ő írt, illetve amelyeket neki írtak, és amelyek megtalálhatók a kritikai kiadás (Vö­rösmarty Mihály Összes művei. Sajtó alá rendezte: Brisits Frigyes Budapest, 1965.) 17. és 18. kötetében. Hiányzik továbbá igen sok olyan levél, amelyeknek egykori léte­zését sejtjük vagy tudjuk, de vagy elvesztek vagy ismeretlen helyen rejtőznek. Ezek közé tartoznak többségükben a Deákhoz, Stettnerhez és Fábiánhoz írott Vörösmarty ­levelek is, amelyeknek minden bizonnyal csak csekély hányada maradt fenn. Deák és Fábián valószínűleg megsemmisítette levelezését, s abban is csak reménykedhetünk, hogy a kéziratgyűjtő Stettner Györgyhöz írottak még megvannak valahol. (Részben erősíti, részben cáfolja e reményünket, hogy Stettner-Zádor György leszármazottai­tól nemrég közgyűjteménybe kerültek az itt közölt Deák-levelek, valamint sógorának írásai, Vörösmarty föltételezhető levelei azonban hiányoztak e családi gyűjtemény­ből. ) Ide tartozik az a sajnálatos tény, hogy Vörösmarty sem őrizte meg barátai le­veleit, ami fönnmaradt közülük, az csak a véletlennek köszönhető. Hiányzik kötetünkből e kör Kazinczyval, Bajzával és másokkal folytatott levele­zése is, mivel ezek jelentős része Kazinczy, Bajza és mások levelezésének a kia­dásaiban megtalálható. Kiadásunk tágabb értelemben a Bajza-Toldy levelezéshez (Bajza József és Toldy Ferenc levelezése. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Oltványi Ambrus, Budapest, 1969.) kapcsolódik. Fő célunk azonban az, hogy köz­vetett adatokkal kiegészítsük azt a keveset, amit a fiatal Vörösmarty koráról, kör­nyezetének műveltségéről, szellemi tájékozódásáról és életkörülményeiről tudunk. Ennek az a tény ad különös jelentőséget, hogy a Vörösmarty életére vonatkozóan rendelkezésünkre álló adatok nem csupán hiányosak, de a meglévőek is csak fenn­tartásokkal használhatók. Ezek ugyanis jórészt Gyulai Pálhoz vezethetők vissza, aki kritikátlanul átvette Bajza és Toldy beállításait, jórészt idősebb korukban el­mondott emlékezéseit. Célunk továbbá, hogy betekintést adjunk abba a — rendkívül összetett — szelle­mi közegbe, ahonnan a fiatal Vörösmarty kiemelkedett. Ennek a közegnek a társa­dalmi határai igen szélesek. Beletartoznak a jobbágysorból az egyház segítségével kiemelkedettek, mint Virág Benedek, olyan iparos származékok, mint Horvát Ist­ván, akik nemesi származásra hivatkozhattak; református papi családok sarjai,

Next

/
Thumbnails
Contents