Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Bevezető

22 többnyire nem geniek..." Kivétel: "Schiller és a* Magyar Helikon egyik kevélysége, Kölcsey". A romantikáról szóló rövid eszmefuttatás után következik végül Vörösmarty méltatása, melyben rámutat műveinek "románcos" jellegére. A "Magyar Epost, Zalánnal és Cserhalommal, azon culminatioi pontra vitte fel — írja ezután —, mellynél az már alig fog feljebb emelkedhetni." Utal a költő magyar irodalmi "őseire" is, Faludi Ferencre és Zrínyi Miklósra hivatkozva. Külön figyelemre méltó az az ügyesség, ahogy Vörösmarty kiemelését előkészíti. Először leteszi a — meglehetősen üres — tisztelet voksát az "öreg" Horvát Endre előtt, majd Kisfaludy ürügyén dramaturgiai értekezést ad, Kölcseyt Schiller mellé állítja, s végül látszólag szerényen, de annál nagyobb nyomatékkal méltatja barátját. E sokat igérő dolgozat után meglepően keveset publikált. E kevésből kiemelkedik Az angol-német poezisről a Le Globe nyomán készített összefoglalója a Tudományos Gyűjtemény 1828-as második kötetének 109-115 oldalán. Egyrészt figyelemre méltó, hogy a legjobb éveit élő híres romantikus folyóirat szorgos olvasója volt akkor, amikor a hazai értelmiség fő tájékozódási anyagát német nyelvű — főleg bécsi — folyóiratok adták. Másrészt — mint arra Fenyő István fölfigyelt (i.m. 135 1.) a romantikus irodalmi törekvésekben elsők között érzékeli a változtatás szándékát, még pedig nem csupán művészi, de társadalmi értelemben is. Talán a húszas években fölerősödött németellenesség hatása is közrejátszott abban, hogy az angol költészetet fölébe helyezte a németnek, s elismerését elsősorban az előbbinek adta. Érdemes azonban odafigyelni, hogy ellenszenvét a német irodalom szemlélődő, a külvilágtól visszavonuló, a végzet hatalmába beletörődő jellegével indokolja, ami még az adott időszakban sem egészen felelt meg a valóságnak. Az angolokban a szenvedélyességet és tettvágyat becsüli a legtöbbre, s az akadályokat semmibevevő, lázadó szellemű, a görög szabadságharcban is szerepet vállaló Byronért lelkesedik. Ugyancsak Fenyő István emelte ki Stettner egy másik 1828-as írásából (Shakespeareről *s Hamletnek 1603-diki kiadásáról, Tudományos Gyűjtemény 1828. Vl-ik kötet 113-118) azt a gondolatot, hogy Stettner Hamletben az elégedetlenség megtestesült szellemét látja a konformista Polonius ellenében. Idézi a cikkíró felkiáltását: "...Terhünkre vannak e magukkal és világgal oly elégedett emberek... megvetjük 's megtámadjuk azokat, kik jól érzik magokat az életben, s békén alusznak". Nemzedéke legjobbjainak ez — a reformkor mozgásba lendítésében döntő szerepet játszó — nyugtalansága, elégedetlensége benne van az Aurora 1829-es kötetéről írott rövid ismertetőjében (Tudományos Gyűjtemény, 1829.XI. kötet 98 1.), az Ezeregyéjszak

a magyar kiadásának recenziójában (Tudományos Gyűjtemény 1829. IX. kötet 94 1.), s főleg abban, hogy az ő "szerény kérdései" a Tudományos Gyűjtemény 1830. I. kötetében robbantják ki a nevezetes Conversationspört. (Noha e cikk aláiratlan, illetve -r -y jelű, mindenki tudta a korban, hogy a támadó Stettner volt. Toldy írta Bajzának 1830. március elsején: Stettner a Tudományos Gyűjteményben néhány kérdést teve Wigandhoz a* Conversations lexikon iránt, hol egykét szúró szó is vala elejtve...") Igaz, ezt a fiatalok győzelmével végződő "penna csatát" végülis Bajza vezette, de Stettner sem maradt ki belőle. Közismert, hogy Wigandnak, a Lexikon kiadójának a válaszában a kortársak Döbrentei hangját vélték fölismerni. Fenyérynek erre vonatkozó — Egy szó Döbrenteiről cí-