Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Bevezető

20 (1825. június 10.) valósággal költővé emeli a szülőföld szeretete: "... harmadnapon Dukába értem — írja. — Akármit mondjanak a' fagyos bölcselkedők, csak ugyan más ösztön hozza vissza az embert honjához de még ennek kebelében is szülőföldjéhez, mint melly barmot szokott aklába húzni. Bizonyos lágy érzelem fogja el a' legkeményebb kebelt is azon a' tájékon, mellynek ege mosolygott vagy zordonkodott felettünk, a' melly látta érzeményeinket fejledezni 's nyílni 's a' szárnyékony tündére évek aranyálmaikat 's felleg váraikat támadni és enyészni, épülni és omlani. Biztos ismerősök képeiben tűnik-el minden bokor csörgő patak zúgása, sőt érthető szellemi hangokat susog fülünkbe a' lengő szellő is. Egy szóval minden ismert tárgy, minden szokott hely, első édes emléket ébreszt bennünk azon környéken, mellyben élő kedveseink laknak 's elhunyt szülőink és rokonaink tetemeik porlanak..." Mindebben lehetetlen föl nem ismerni a Vörösmarty-hatást, a szemléleti változás azonban kétségtelen. S ez alapvető lépés ahhoz, ami majd a reformkor irodalmi — és politikai — harcaiban Stettnert és nemzedékét a haladás útján vezetni tudj a. A szülőföld szeretete a tágabb haza megismerésének igényévé fejlődött a következő években. Olvasmányélmények helyett tapasztalatokat gyűjtött Vörösmartyval, amikor — jórészt Stettner összeköttetései révén — végig vendégeskedték a dunántúli irodalom nevezetesebb otthonait. Vörösmarty — miután hosszan váratott magára — 1827. május 26-án érkezett meg Csepre, mint azt Stettner és Toldy levelezéséből megállapíthatjuk. Stettner apósa, "Tek. Thaly István főbíró" házában töltötte a tavaszt. Innen keltek néhány nap múlva útra, hogy meglátogassák Guzmicsot, Horvát Endrét, Kisfaludy Sándort, Berzsenyit és közös barátjukat, Deák Ferencet. Utazásukról Stettner ismét apósa házába tért vissza, és innen számolt be június 25-én Toldynak arról, hogy mindenütt bartságos fogadtatásra találtak, csak a távoli Somogyba, Berzsenyihez nem jutottak el. Külön kiemeli, hogy Sümegen Himfy "nagy emberséggel 's nyájassággal" fogadta őket. Pestre költözésekor irodalmi barátai már Fenyéry Gyula néven tartották számon, s költői álmok helyett már más irodalmi feladatokra készült. Bajza Józsefhez szóló, Pest Május 12. 1825. keltezésű levelében említi Toldy Ferenc először egy bizonytalan irodalomtörténeti vállalkozás tervét, amiből egy év múlva a magyar irodalmat ismertető kézikönyv terve kinőtt. Tájékoztatta e tervéről Kazinczyt is, aki figyelmeztette Stettner hasonló terveire, s javasolta, fogjanak össze. 1826. május 30-án Toldy már arról írt Bajzának, hogy: "Stettner maga is dolgozik egy hisztoriáján literaturánknak, 's hogy ez jó lesz, van okom reménykedni". Ugyanez év nyarán tőle kapta meg Ragályi "Segítő" című folyóiratát — más ritkaságokkal együtt, mert — mint ugyancsak Bajzának írta június 13-án: "Stettner gyűjteményében több munkák vannak, mellyek kézi könyvem kidolgozásánál nagy hasznomra lesznek..." Stettner szorgalmas gyűjtőmunkájára vall a nevezetes könyv (Handbuch der Ungrischen Poesie) szerzőségének a megjelölése: "In verbindung mit Jul. Fenyéri herausgaben von Fr. Toldy". Ez a megfogalmazás némileg érzékelteti Stettner szorgalmas szerepét a mű összeállításában, amiről egyébként kötetünk több levele is tanúskodik. A Handbuch előkészítésében játszott szerepe mellett Fenyéry tekintélyét az 1827-es Auroráról a Tudományos Gyűjteményben közzétett Könyv-vizsgálata ala-