Taxner-Tóth Ernő: A fiatal Vörösmarty barátainak levelezéséből (A MTAK közleményei 17. Budapest, 1987)

Bevezető

18 Én a' száraz Kalvinista Eposznál illetlenebbet nem ismerek, mert ez rendszerént vagy a* Hisztoria vagy a' Didaetica Sphárájába vág, a' mit nem szenvedhetek; 's minek utánna mi már a' bájos pogány müthoszokat nem használhatjuk, éljünk a' keresztény müthológiával 's Angyalok, tündérek, gygászok, boszorkányok etc. etc. pótolják a' hajdani jótevő és kártékony Istenek híját, mint Ariostonál 's az én imádott Tassomnál..." Irodalmi példakép-ajánlatát néhány nappal később (április 21-én) Wieland Oberonjával — "egy Tündér Eposszal" — és Milton Elveszett paradicsomával egészíti ki. Fábián tervezett eposzából csak részletek készültek el, s azok is csak évtizedekkel később jelenhettek meg — kegyeletből. (Az Attila-eposz a Kisfaludy Társaság Évkönyve XII. kötetének 65-77. lapján olvasható.) Vörösmarty azonban mintha megfogadta volna ezeket a nyilván neki is elmondott tanácsokat, mindenesetre egyre messzebb távolodott a Zalán futása után időben, egyre nagyobb teret engedett a képzeletnek, megteremtette saját mitológiáját — tündérekkel, boszorkányokkal, nemtőkkel, allegorikus figurákkal —, s ugy látszik, az említett irodalmi példákat sem hagyta figyelmen kívül. Stettner és Vörösmarty levelezése nagyon hézagosan maradt ránk. Bizalmas barátságuk jele, hogy Vörösmarty egyedül neki tett — meglehetősen homályos — célzásokat Perczel Etelka iránti szerelmére. Azt pedig, hogy Stettner szellemi képességeit milyen sokra becsülte, az is jelzi, hogy vele vitatta meg fontosnak érzett nyelvészeti kérdéseit. Stettner rendszeresen megírta véleményét Vörösmarty új műveiről és más olvasmányairól, főleg a hazai irodalom újdonságairól. Külön figyelmet érdemel a zseni-költő és tudós-költő akkoriban időszerűvé vált vitájában elfoglalt korszerű álláspontja. O figyelmeztette Vörösmartyt 1826. január 13-i levelében, hogy akikben "praedominál a genie, többnyire szerencsésebb ízléssel írnak; így Fáy, így Berzsenyi, ki előtt legfőbb Dramaticus Kotzebue 's legelső Magyar író Szent Miklóssy. A legjobb Aestheticusok többnyire nem geniek mint Kazinczy, mint Lessing, ki a' genie czímet magától pofié ígéretével tiltá el. Kivételek a' tudományos égnek olly ritka jelenetjei, mint Schiller és Walter Scott..." Ekkor tehát már Stettner fölényesen nézi le Kotzebuet egy korszerűbb ízlés nevében (Walter Scott műveit azonban alighanem csak hallomásból ismeri), s a fiatalok közül elsőnek kérdőjelezi meg Kazinczy tekintélyét — Csokonai, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi és Vörösmarty művészi eredményeire gondolva. Csokonai nevénél érdemes egy pillanatra eltöprengenünk. Elképzelhető ugyanis, hogy a pápai református kollégiumban nevelkedett Fábián Gábor korai érdeklődését Hafiz költészete iránt az egykori debreceni diák váltotta ki; azt pedig jónéhány levél tanúsítja, hogy Csokonai költészete erősen foglalkoztatta Fábiánt és Stettnert — akárcsak a katolikus Vörösmartyt. Vagyis a nagy költő késői befogadására vonatkozó irodalomtörténeti legendával ellentétben, ez a nemzedék már magától értetődően szívta föl Csokonai költői eredményeit, s ez aligha vezethető vissza olyan személyes mozzanatokra, hogy Márton József, Csokonai bécsi kiadója, Márton István pápai tanár fivére volt. Igaz, kezdetben Fábián és Stettner is Kisfaludy Sándort tartották a kor legnagyobb költőjének (akárcsak sokat vitatott kritikájában Kölcsey), de ez voltaképpen nem befolyásolta befogadási élményüket. Azt az élményt, amit a rendkívüli módon tisztelt Kölcsey említett kritikája még