Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

80 egészségesebb lesz nagy magánosságban tölteni a nyarat például és megnézni jól magam és számot vetni. Nálam semmi sem történhet véletlenül; sokkal nehezebb ember vagyok ehhez. Ha véletlenül jön is valami nagy-ritkán — (mint ez, hogy Erzsébet, a tajtékpipák közt kézenfogtál és Rómáig meg sem áltál velem), — ezt is be kell utólag sorolni valami kapcsolatába vagy törvényszerűségébe az életemnek. Micsoda fátum, hogy Rómába kellett mennem, — uj dolgokat, váratlanokat látni, titeket megismerni és két héten át jól, tisztesen, kedvesen, derűsen érezni magam egy komoly, nemes, öreg, szelid s szent városban, művészet, vallás és jó emberek új impressziói közt? — Ha könnyebb, kevésbbé tépelődő, cinikusabb és egyszerűbb lény lehetnék, — néhány nagyon mély művészi impresszió és lélekig megindulás után azt mondanám: ez a nagy válság, ujjálevés, átértés, behódolás: az Istenhez vivő út. Csakhogy én szomorúan analytikus, magamra gyanakvó, nehéz ember vagyok; tán az az út is több vivódást hozna, mint békét, — és egy új világérzésnek külön-külön kellene meghódítania a lelkem minden irányát. Tán túl-lelkiismeretes is vagyok ahoz, hogy igy belemenjek és azt mondjam, hogy fantázia és megindulás elég. — Ha egyszer megtörténne: engem egészen és igazán átalakíthatna: de hogy megtörténhetnék-e, azt nem tudom. így nem jó nekem; de hogy úgy jobb lenne, azt sem tudom. De már nem untatlak titeket ezekkel; hisz mindezt magammal kell elintéznem. Hadd mondjak annyit, hogy nagyon mély és komoly benyomásai maradtak bennem Rómának; amik csak most összegeződnek és tisztázódnak. Nálam nem tud ez úgy primar kifejeződni,nem tudok felkiáltani, sírni, elájulni egy látványon; de hálistennek, mindennek, ami hozzájut talaja van bennem; elég jó földje, amiben egy idő múlva gyökért ereszt. Most kezdenek igazán megfoganni bennem Róma templomai, kutai, kertjei, — csudálatos esténi, "fehér" melege, szelid szine, harmoniás emberei. Mégegyszer hadd köszönjem ezt nektek. Itt olyan, mintha őszbe jönnék a nyárból; hideg szél fuj azóta, esik és nem tudom elhinni, hogy két hosszú nyári hónap van még előttem. A hivatalos dolgok nem jól mennek; azt hiszem be kell állnom az igába két hónap múlva megint. Ez nagyon szörnyű; szeretnék nem gondolni rá egy ideig, de mindig erre gondolok. A lakásokat novemberre augusztusban írják ki, Erzsébetem, — akkor fogok nézni egyetmást és mindent apróra megírok neked. Itt az én tájamon a legolcsóbbak aránylag és itt van legszebb kilátás az egész Pesten; a Dunaprtot kivéve, de az nagyon drága. A város-féle segély ugylátszik szintén optimista álom volt. Oly messze van itt az Ígéret a tettől! — Az elsejei fizetésemből, 40 forintottt betettem egy skatyulába és ráírtam: Erzsébet. — Aug. elején beleteszek 30-at és szeptemberben kiviszem a vonathoz elébed ezer köszönettel, ahogy elrendelted. Máramarosba egy-két hétre feltétlenül el kellene utaznom; ha törik-szakad, kiverekszem rá azt a kis pénzt. Azt hiszem augusztus utolsó hetében lesz ez, addig könyvtárakat bújok; sok minden összetanulni és összegondolni valóm van odáig. — És egy kis műtörténelmet is akarok, — és néhány regényt elolvasni még. A fiam nagyon kedves, egészséges és jó kis ember. Lesznai már falun, Ady még nincs itt, Ignotus váratlanul eltűnt a városból, nem tudják, hol van, — senkitől sem búcsúzott.