Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

79 "Az lehetetlen!" — mondta Fülep. Erre előhívtak engem és el kellett magyaráznom a három verziót. — Fülep Lajos bámulva hallgatta, aztán azt mondta: "Na, ebből a kislányból még lesz valaki!" Fülep Lajos Héezey Erzsébetről is megemlékezett egyik cikkében. Erdős Renée[79] ostrom után ezeket mondta nekem Alsóerdősori lakásán — ahova a cionisták segítő keze juttatott számára ebédet —, mikor Héezey és Kaffka felől érdeklődtem: —"Héezey Erzsébet, ez a nagyszerű asszony mondta el nekem, hogy valami női baja volt Kaffka Margitnak: genny jött a melléből. Ezért, később, mikor hallottuk, hogy beteg lett, tudtuk,hogy meg fog halni, mert akinek a szervezete meg volt támadva, azt elvitte a spanyol. Erzsébet rávette, hogy menjen el egy orvoshoz és vizsgáltassa meg magát. Megütközve mondta, hogy "képzeld nem volt egyetlen inge sem, amelyben az orvos előtt levetkezhetett volna." Erzsébet női holmit nem viselt, vennie kellett Kaffka Margitnak egy inget, hogy orvos elé vihesse." Ez a Héezey Erzsébet állíttatott annak idején az elkorhadt fejfa helyett újat a Kaffka Margit — akkor még szobortalan-sírjára. A római út után ezt a levelet írta Kaffka Margit Héezey Erzsébetnek s a Rómában nála levő Ivády Antóniának.[80] A levél megjelent ugyan, de a történeti hűség kedvéért s a benne levő jellemzésért és Kaffka önmagáról vallomáss zeru írásáért, itt újra leközlöm.[81] A levelet 1913. július 1-én írta, Budapestről. "Kedves asszonyaim! Tegnap voltam együtt Leonieval és sokat beszéltünk rólatok. Ezerszer üdvözöl. Már megindult velem az élet itt Pesten (olyan kicsi egy város), már minden ismerőssel találkoztam. Olyan furcsán hat most minden; a zsidaimat minduntalan frivolnak érzem. Valami megindulást és elkomolyodást hoztam magammal Rómából vagy tőletek. — Furcsa, cinikus, rosszhiszemű, veséző város ez; legalább az a felszin belőle, amit én látok; és mindig csak a lipótvárosi szalonokat és kávéházakat látván évek óta már; s valóban ez látszik legjobban kivülről is; de hol? Veszendőben vagy még feltámaszthatóan? Érdemes volna ráadni a kis életünket és hozzávezetni másokat? — Most az ujonjött megfrissült szemével néztem meg sok. — sok barátomat és furcsán kiderült, hogy a nők közül Leonie s a férfiak közül Schöpflin az, akiben igazi, — hogy ugy mondjam morális örömem telt. (Babitsot nem ismerem közelebbről s vele nem is találkoztam.) Annyi itt a félbehagyottság, félszegség, frivolitásba takaródzó ijedt szégyellőség, cinizmusba játszott szánalmas puhaság. Pedig tán van itt sok belülről tisztességes ember; csak valamiért ezt nagyon szégyellik. Egyszerűség, mélység, — gyökerek hiányzanak. Vagy azért érzem igy, mert valójában idegeneknek érzem őket s ők engem; évek együtt kínlódása és néha tragikus összekevertségek ellenére. Belső valóját és titkos jóságait soha nem értettük meg egymásnak; mindig gyanakvón, feszélyezve, ellenségesen, idegenül álltunk; — fajták, geenrációk, vérség, nevelési ősi ellentéteit nem győzhette le se barátság, se szenvedély, se közös eszmények. — És igy töltöttem el az életem javát, megcsonkultam bele; de hogy véletlen volt-é ez vagy törvényszerű? És hogy lehet-é még változtatni rajta, vagy már hiába, vagy már nem is érdemes? És hogy volna-e hová menni, ha innen elmennék? Semmitse látok most világosan. Azt hiszem Ieg-