Rolla Margit: Kaffka Margit. 2. Út a révig (A MTAK közleményei 12. Budapest, 1983)

Út a révig

SÁTÁNL EGENDA Mentem a halálhoz vezető úton Amelynek csúfneve: Élet, — Száraz, egyenes volt ez az út, Törpe nyesett fák sövényfala szegte, És bólingattak: "Fő csak a termés! — Félmeddőn szökkenni sudárba mihaszna? Áldott a ren

d csak és az eredmény!" Szóltak és szorgosan összefogódzva Gémberedett ágak görcsös sűrűjévé Őrizték útam buzgón, szigorúan. — — Bősz tiltakozásuk volt a kísértés: — "Ott — túl a gáton — Valam

i van tán? Benn a sűrűben lüktet a relytély!" — Ám én kacagtam, leszegtem fejem S konokul haladtam a száraz úton, Mert lelkemet elhagyták a csodák már. S lám, — ekkor történt. Az ösvényt néztem Amely fehéren előttem futott, — S im — észrevétlen egyre szűkebb lett. Mentem tovább. Ám bensőm megremegett — Mert összecsapódtak mögöttem a lombok, A nyomorék gallyak. Vissza nincs út már! — "Ugy — hát meglássuk! Nosza előre!" Dobbantva sürgette a lábam az ösvényt, S az szólt remegőn: "Ez a hely idegen!" De súgta a lelkem: "Én jártam e helyt már!" "Belyebb!" kiáltám. Reszketve kanyargott Mint a félénk be, — majd meglapulva Riadt szökéssel le, balra csapott, S eltűnt a sárga bozótban. Egy percre megálltam, — s követtem őt. — És akkor minden eszembe jutott. Oh, — tudtam én rég, hogy balra kell térnem Hisz jártam e lejtőn valaha már.