Szántó György Tibor: Az akadémiai könyv- és folyóiratkiadás története (A MTAK közleményei 11. Budapest, 1983)

II. Az Akadémia kiadói tevékenysége a felszabadulás után

66 Az akadémiai kiadással kapcsolatos tevékenység nem egyenlő sem a magyar könyv- és folyóiratkiadással, sem pedig a tudományos könyv- és folyóiratkiadással. Utóbbi területnek azonban legrégibb, legfejlettebb és legátfogóbb, meghatározó jelentőségű művelője volt, és maradt — kiadója révén — az Akadémia. így megállapításaink, a vázolt problémák és eredmények többé-kevésbé jellemzik az időszak magyar kiadványozását. Ha az olvasó számára úgy tünt, hogy az eredményekhez képest a problémák nagyobb teret kaptak, emögött ne keresse se az előbbiek lebecsülését, se valamiféle búsongó pesszimizmust. Úgy véljük, hogy az eredmények beszéljenek önmagukért, ahogyan normális esetben mindenféle munkatevékenység eredménnyel jár. A problémák történeti vizsgálata viszont információkkal szolgál a jelennek, segítséget nyújthat orvoslatukban is. Pontosan ez volt áttekintésünk célja. A mérleg megvonásakor alapvető szempontunk egyetlen kérdés volt, melyet még 1953-ban Alexits György, az akadémiai könyvkiadás felszabadulás utáni történetének kimagasló egyénisége tett fel: "... elérte-e könyvkiadásunk azt a minőséget, amelyet Népköztársaságunk dolgozó népe legelső tudományos szervétől méltán elvár?" [57]. A teljesítményt ő maga akkor a körülmények figyelembevétele után az "elég jó" kifejezéssel jellemezte. Véleményét szép sikerek és fogyatékosságok mérlegelése után alkotta meg. Számunkra a véleményalkotásban minden szempont figyelembevételére természetesen nincs mód. A tényszámok szépek, és valóban egy kulturális forradalom statisztikai adataiként értékelhetőek. Munkánk a publikációs tevékenység történetét "mechanizmus-centrikusán" , vagyis a közvetlenül produktív tényezők működésén keresztül igyekezett megragadni, jellegzetességeit feltárni, hogy ezáltal minél közvetlenebbül szólhassunk a szakma jelenlegi művelőihez. Éppen ezért az értékeléskor a kézirat kereskedelemben terjesztett nyomtatvánnyá alakulásának mindenkoron jelenlevő és átfogó, egyetlen mozzanatát választottuk mértékadóul: a tervmunkát, melyet az eddigiekben is igyekeztünk ezért fokozott figyelemmel vizsgálni. A tervezés milyenségét elsősorban megvalósítása jellemzi. Korszakunkban a tervek megvalósítása nem volt megfelelő, és ennek főokát a kiadói tevékenység nem kellően kialakult mechanizmusának gyengeségében látjuk. A tervek azonban önmagukban is megdöbbentő képlékenységet mutattak, amiért a szerzőtől a Kiadóig mindenki felelős volt. A tervmunka fogyatékosságai eredményezték a legszembeszökőbb negatív okozatot: az olykor katasztrofálisan — és tudományos művek esetében megengedhetetlenül — hosszú átfutási időt. Sorolhatnánk konkrét példákat is állításunk igazolására, de feleslegesen tennénk, hiszen az időszakban szinte minden kézirat határidő után jelent meg. Már a szerzők zöme képtelen volt a szerződésben rögzített határidő betartására, viszont így az amúgyis időigényes kiadványozási folyamat részfázisai eleve "csúsztak". A munka minden szinterén szüntelenül módosítani kellett a terveket. Az elvileg rögzített éves kiadványterv ílymódon csak süppedős, ingoványos alapja lehetett az erre épülő könyv- és folyóiratkiadásnak. (Nyilvánvalóan nemcsak a szerző marasztalható azért, hogy nem volt tekintettel a könyvelőállítás technikai szempontjaira, a kéziratmegfrás speciális és nehezen tervezhető igényeiről az előállítás szakmai vonalán is sokszor elfeledkeztek.) A KFB-ről szóló fejezetben szóltunk annak túlméretezett, a gyakorlatban nem kivitelezhető feladatairól, papíron maradó, nem teljesíthető hatásköréről. Itt ra-